Notre Dame tűz után: ellenőrizd lakásbiztosításod!

Nehogy te is leégj

lakas_notredame1

Amikor április 15-én, restaurálás közben kigyulladt a párizsi Notre-Dame, nem gondoltuk volna, hogy a helyzet lehet még annál is rosszabb, mint amit a sokkoló felvételeken láttunk. Két nappal később kiderült, hogy a keresztény világ egyik jelképének nem volt biztosítása! Hogy mi köze ennek a lakásbiztosításhoz? Nagyon is sok!

Szerencsére a magyar ingatlantulajdonosok előrelátóbbak, mint a francia állam volt, de még így is van egy súlyos hiányosság, amit a többség elkövet. Könnyen lehet, hogy te is, milliókat kockáztatsz!De ne szaladjunk ennyire előre!

Úgy gondolták, nem éri meg a biztosítás…

A Notre-Dame kapcsán az illetékesek úgy ítélhették meg, hogy nem érné meg a magas biztosítási díjat fizetni, ami ráadásul „csak” maximum 200 millió eurós kárenyhítést garantál.

Így hát a francia állam – mint tulajdonos – eltekintett a biztosítástól és abban bízott, amiben sosem szabad: a szerencsében. Murphy törvénye sajnos ezúttal sem volt kegyes. A felújítási munkálatokat végző építési vállalkozóknak legalább volt felelősségbiztosításuk az egyik legnagyobb biztosítónál, de itt legfeljebb pár milliós kártérítésről beszélhetünk,

a teljes kár pedig milliárdos.

Nem véletlen, hogy a nagyszabású nemzetközi adakozásnak ennyire örültek Franciaországban: néhány nap alatt több mint félmilliárd euró gyűlt össze, de a felújítás így is másfél évtizedig húzódhat.

A tragédiát követő napokban nálunk is erről beszélt mindenki, és persze felmerült, hogy

vajon mit tennénk, ha ugyanez velünk történt volna meg: a saját otthonunkkal,

aminek felújítását egy súlyos kár esetén teljes egészében nekünk kellene fizetnünk…… mert nem kötöttünk biztosítást rá. Van azonban egy érdekes adalék a hazai lakásbiztosítási trendekkel kapcsolatban: szakértők szerint a szerződések száma nemzetközi összehasonlításban is kielégítő (ráadásul folyamatosan nő), de a jelentős részükkel mégis súlyos gondok vannak. Az emberek többsége ugyanis elfelejti aktualizálni a biztosítását, így a lakások vagy házak alulbiztosítottak lesznek egy idő után.

blog-body-ellenorizd-a-biztositasod-132-11

A Notre-Dame pusztulása arra is felhívja a figyelmet, hogy a tragédia bármivel, bármikor megtörténhet. Ráadásul a károkat biztosítás nélkül neked kell állni, mert (valószínűleg) nem lesz jótékonysági akció.

Mit jelent az, hogy alulbiztosított?

Képzeld el a következő helyzetet: főhősünk néhány évvel ezelőtt megkötött egy lakásbiztosítást, és – mint ahogy oly sokan mások – ő is hátradőlt, hiszen mindent megtett, amit megkövetelt az ingatlan. A szerződésbe minden (akkori!) érték bekerült, és úgy tűnt, a papirosnak tökéletes helye lesz a fiókban, legközelebb pedig csak akkor kell elővenni, ha – ne adj Isten – baj történik.

Időközben azonban volt egy tisztasági festés, a lakásban a nyílászárókat is kicserélték, és persze új elektronikai eszközöket is vettek (például tévét, légkondit és mosogatógépet). Ki gondolta volna, hogy ezeket a kiadásokat a biztosítónak is be kell jelenteni?

Ha ugyanis megtörténik a kár (és nem kell a legrosszabbra gondolni, elég, ha csak a huzat becsapja az új ablakot a nyári vihar idején), akkor a biztosító első kérdése az lesz, hogy a spéci üvegezés miért nem szerepelt a szerződésben. Ha villámcsapás után kár keletkezik a szerződésben nem szereplő, vadonatúj és méregdrága házimoziban, akkor arra nem fog fizetni a biztosító.

Alulbiztosításról tehát akkor beszélünk, amikor az ingatlan (és a benne lévő vagyontárgyak) értéke magasabb, mint amit a biztosítás fedezne, így a kártérítésből azok nem pótolhatók teljeskörűen. Mielőtt meglepődnél, hogy ez előfordulhat, és hogy miért nem rugalmasak a biztosítók, gondolj arra, hogy a változások bejelentése mindig annak a kötelessége, akinél a változás történt. Ingatlantulajdonosként ez te vagy.

A problémát az okozhatja, hogy sokan hosszú évekig nem frissítik a lakásbiztosításukat – sőt, nem is tudják, hogy kellene –, és ennek milliókban mérhető következménye lehet:

  • képzeld el, hogy a mai építőipari árak mellett mennyibe kerülne újraépíteni az otthonodat, ha az például teljesen megsemmisülne! Fedezné ezt az esetleg még az ingatlanpiaci bumm előtt megkötött biztosításod?
  • gondold végig, hogy az elmúlt néhány évben milyen értékes dolgokat vásároltál, és hogy mi történne akkor, ha azok pótlását, javítását neked kellene fizetned
  • számold össze, hogy mennyit költöttél a nagyobb felújításokra (tetőtér beépítése, fűtés korszerűsítése, szigetelés)

Ezek mindegyike jelentősen növelte az otthonod értékét, kár esetén mégsem fizet majd eleget a biztosítód, ha ezeket nem fedezi a biztosításod!Szakértők szerint az jó hír, hogy a magyarok tisztában vannak a lakásbiztosítás fontosságával, de az már kifejezetten aggasztó, hogy azokat nem váltják le vagy aktualizálják az ügyfelek.

„Visszajön” a lakásbiztosítás díja, ha viharkár ér

Gyakori probléma tehát, hogy nem a ház vagy a lakás egész területére szól a szerződés, és hogy az ügyfél nem biztosítja az összes vagyontárgyát; előbbire példa a kibővített garázs, utóbbira a vadiúj tévé. Persze ezek után nem is fizet az ügyfél (hiszen nem kalkulálják bele azokat a díjtételbe), de

  • egyrészt előfordul, hogy egy újrakötésnél/aktualizálásnál nem emelkedik jelentősen a díj,
  • másrészt a rövid távú haszon sosem fedezi a káresemény utáni helyreállítás költségét.

Lakáskár egész évben előfordulhat; a szimpla csőtöréstől kezdve a betörésig. A PRE-STAT adatai szerint például 2018-ban

  • Budapesten 2469 darab
  • Pest megyében 1091 darab
  • Borsod-Abaúj Zemplén megyében 1018 darab

lakásbetörés történt, és még az ezen a téren a legbiztonságosabbnak számító Zala megyében is volt minden harmadik nap egy ilyen eset (127 darab).

A közelgő nyár pedig különösen veszélyes időszak: az egyre szeszélyesebb viharok bárhol lecsaphatnak az országban és bármelyik lakásban okozhatnak súlyos károkat: 120-130 kilométer per órás széllökésekről és rövid idő alatt lezúduló hatalmas mennyiségű csapadékokról beszélünk.

A nyári viharkárok száma pedig az elmúlt években stabilan tartotta magát az évi százezres mennyiségnél,

és az átlagos kár 115 ezer forint volt szerződésenként. Egy átlagos lakásbiztosítás éves díja pedig 30 ezer forint körül alakul. Tehát ha viharkár ér, nagyon valószínű, hogy a biztosítás éves díját már vissza is kapod a biztosítótól.⁣

Az adatokból jól látszódik, hogy a hazai lakások 70 százalékát biztosították, és 3,19 millió lakossági vagyonbiztosítást tartanak számon a Magyar Nemzeti Banknál.

A biztosítások aktualizálása terén viszont komoly gondban vagyunk. A helyzet pedig nemcsak az újépítésű ingatlanok miatt érdekes, hiszen a szakemberek díja és az anyagköltségek emelkedése miatt már egy kisebb felújítás is alulbiztosítottá tehet egy ingatlant.

blog-body-ellenorizd-a-biztositasod-132-21

Így „biztosíthatod be” az otthonodat

A biztosító ugyan évente egyszer elvégez egy értékkövetést, az úgynevezett indexálást, de nem tudja magától, hogy mit újítottál fel, mit építettél be és mit korszerűsítettél. Nem volt ott, amikor elkészült a tetőtér vagy amikor beszerelték az új légkondit.

Ezért legalább évente egyszer át kell nézned a lakásbiztosításodat, és végig kell gondolnod, hogy történt-e változás az ingatlan és a vagyontárgyak értékében (például végeztél-e jelentős átalakítást).

Ezekre figyelj, ha jót akarsz magadnak:

  • Nézz utána annak, hogy a környékeden mik a gyakoribb káresemények (villámlás, betörés, erős szél). Ezeket mindenképp fedezze a biztosításod!
  • Alaposan járj utána, hogy mit tartalmaz az alapbiztosítás, és hogy milyen kiegészítők közül választhatsz. A kiegészítők a lényeg, hiszen ezekkel szabhatod személyre a lakásbiztosításodat. Nézd meg, hogy mire fizet a szerződés és mire nem (csak egy példa: áramszünet miatt a hűtő leolvadása okán keletkezett kár). Megtörtént az is, hogy valaki a méregdrága akváriumra kért kiegészítő biztosítást; nemcsak a több százezres beszerzési költség, hanem a 100-200 liter víz és az akváriumban lévő (nem éppen olcsó) halak miatt.
  • Gondold végig, hogy a kiválasztott csomag baj esetén valóban fedezi-e a keletkezett kárt és annak helyreállítását. Megéri azt a csomagot választani?
  • Ha úgy érzed, hogy egy másik biztosító jobb feltételeket kínál, akkor ne aktualizálj, hanem évfordulókor köss új szerződést náluk. De mindig jusson eszedbe: az ár minőséget indikál, és az olcsóbb nem feltétlenül jobb.
  • Írd be a naptáradba az évfordulót, és minden évben ellenőrizd le a fentieket.

A közös nevező ezért minden esetben a tudatosság, és annak hiánya sajnos nagy probléma: a többség a szerződés megkötése után tényleg egy fiókba dobja a szerződést, és gyakran nem gondoskodik a megfelelő védettségről. Te ne kövesd el ezt a hibát: aktualizáld a szerződésedet minden évben, és ne bízd a szerencsére az évek kemény munkáját. Ne kövesd el azt a hibát, amit a francia állam: a te házad felújítására senki nem fog milliókat összedobni jótékonyságból!

Ahogy mi magunk, úgy otthonaink sem egyformák. Érdemes olyan védelmet választani, mely nem csak hozzánk, a mi elképzelésünkhöz, de otthonunkhoz a leginkább illik. A Kandalló Extra rugalmasan összeállítható biztosítás: az alapbiztosítást kiegészítő szolgáltatásokkal bővítve mindenki saját igényeire szabhatja.