9 tudnivaló, ha jó nyugdíjra és egészségre vágysz

Így lehet több pénzed

9_tudnivalo_nyugdij

A magyarok nagy része két dolog kapcsán szinte egy emberként retteg, ha a jövőről van szó: a nyugdíja és az egészsége miatt.

Ez persze nem meglepő, hiszen kis túlzással naponta riogatnak bennünket

Így aztán a többségünk attól fél, hogy

  • csak minimális összegű járandóságot kap majd, mire eléri a nyugdíjkorhatárt,
  • vagy hogy egészségügyi panasz esetén nem jut hozzá a megfelelő ellátáshoz az állami rendszerben.

Mi azonban a riogatás helyett inkább a megoldásra koncentrálunk, így össze is szedtünk 11 fontos tudnivalót azok számára, akik jó nyugdíjra és nyugati szintű egészségügyi ellátásra vágynak – méghozzá megfizethető áron.

1. Csak egészség legyen, meg térerő!

Nem, ezt a címet még véletlenül sem mi találtuk ki, hanem az Emil.Rulez! énekli népszerű számának refrénjében. De a téma kétségtelenül aktuális, mivel a statisztikák szerint a magyar emberek sajnos egyre többet betegeskednek. Érdemes megfigyelni, hogy amíg

  • 2013-ban a táppénzes napok száma 19,8 millió volt,
  • 2016-ban már 25,3 millió.

Ezzel együtt a táppénz-kiadás még durvább mértékben,

  • a 2013-as 58 milliárd forintról
  • 85,6 milliárdra nőtt 2016-ra!

Így aztán kénytelenek vagyunk egyre többször az ezer sebből vérző állami egészségügyi rendszerre bízni magunkat, vagy a magánorvosi ellátást választani, amihez viszont elég sok pénzre van szükség. De van egy harmadik lehetőség is: Nyugat-Európához hasonlóan már Magyarországon is egyre több biztosító fedezi a magánellátások költségeit, mégpedig megfizethető egészségbiztosítások formájában.

Ezek úgy működnek, mint például a lakásbiztosítások:

  • te havonta fizeted az egészségbiztosításod díját,
  • a biztosítód pedig baj – azaz egészségi panasz – esetén elejétől a végéig megszervezi számodra a szükséges kivizsgálást, konzultációt vagy beavatkozást.
  • Ezt követően a magánorvos díjait a biztosító rendezi közvetlenül a szolgáltatóval, így te a nagyobb kiadásoktól és a hálapénztől is megmenekülsz.

Nézzük meg alaposabban, hogy mit is kaphatsz így!

2. Ha baj van, hívd a Medical centert!

Vegyünk egy hétköznapi esetet!

Mit csinálunk legtöbben, amikor valamilyen rosszullét gyötör minket? Elsőre felkeressük Dr. Google-t, és azonnal pánikba is esünk, hiszen a segítségével egy egyszerű fejfájást is agydaganatnak diagnosztizálunk. Ismerős? Pedig szakértőkhöz is fordulhatnánk: az egészségbiztosítások tartalmazzák ugyanis a 0-24 órában elérhető orvosi call center szolgáltatást. Ezeket leggyakrabban a gyerek betegsége, nőgyógyászati panaszok vagy krónikus betegségek kapcsán hívják.

A telefon végén ülő orvos a panaszaid meghallgatása után elmondja, hogy

  • mi a további teendőd,
  • milyen orvosságot vehetsz be,
  • milyen szakorvost kell felkeresned,
  • de ha szükséged van egy második orvosi szakvéleményre, abban is segít.
union-11dolog-1

Kevesen tudják, hogy az egészségbiztosításhoz szinte mindig jár egy 0-24 órában hívható orvosi telefonos ügyfélszolgálat.

3. Ezzel a módszerrel kerülheted ki az állami egészségügyet

Ha az orvosi call center munkatársa úgy látja, hogy járóbeteg-szakellátásra van szükséged, akkor azt is megszervezi számodra a magánellátás keretében, így simán kikerülheted az állami egészségügyet, például ha

  • belgyógyászati
  • bőrgyógyászati
  • fül-orr gégészeti
  • gasztroenterológiai
  • kardiológiai
  • neurológiai
  • reumatológiai
  • sebészeti
  • szemészeti
  • szülészet-nőgyógyászati
  • urológiai

problémád adódik.

4. Így még a várólistákat is megelőzheted

Közismert tény, hogy a betegségek időben történő felismerése alapvetően meghatározza a túlélési és a gyógyulási esélyeket. Azonban például a képalkotó diagnosztikai vizsgálatok (a PET-CT, a CT és az MR) csak várólistás rendszerben – akár több hét vagy hónap után – érhetőek el az ingyenes állami ellátásban. A hónapokig tartó, bizonytalansággal teli várakozás pedig biztosan nem segíti a gyógyulást. Ezzel szemben, ha van egészségbiztosításod, az orvosi call center a lakóhelyedhez legközelebb eső diagnosztikai centrumban, napokon belül megszervezi például az MR, a CT vagy a PET-CT vizsgálatot.

5. Így lesz rendes nyugdíjad: 3 megoldás is van

Most, hogy tisztáztuk, mit tehetsz anyagilag az egészségedért, beszéljünk a nyugdíjadról!

Ha a nyugdíjas éveidre szeretnél félretenni, 3 különböző befektetési lehetőség közül választhatsz – melyek mindegyikére 20 százalékos állami támogatás járhat –, de akár párhuzamosan is befizethetsz ezekbe. Nézzük röviden a jellemzőiket!

  • A nyugdíj-előtakarékossági számlán (ismertebb nevén NYESZ-en) többek között értékpapírokban, nyersanyagokban vagy devizában fialhat a nyugdíjra spórolt pénzed. Ezekből viszont neked kell összeállítanod a portfóliód, így ez a termék főként azoknak jó, akik otthonosan mozognak a befektetések világában.
  • A három nyugdíjcélú befektetés közül az önkéntes nyugdíjpénztár nagy előnye, hogy ebbe szinte minden munkáltatónál kérhet a dolgozó befizetést a cafeteria keretében.
  • Ha 20 vagy akár 30 éved is hátra van még a nyugdíjig, érdemes lehet egy nyugdíjbiztosítást választanod, amely a befektetés mellett haláleseti és rokkantsági védelmet is nyújthat. Így ha súlyos szerencsétlenség ér, azt követően a biztosító fizetheti helyetted a biztosítás díját, sőt, akár még kártérítést is adhat neked.

A fenti három befektetési lehetőség közül most a nyugdíjbiztosításokkal foglalkozunk részletesebben.

6. Kimagasló hozam vagy 100% kiszámíthatóság?

Ha nyugdíjbiztosítást kötsz, két típus közül választhatsz:

Az úgynevezett klasszikus nyugdíjbiztosítások egy törvényileg előre meghatározott hozamot garantálnak (persze az általad befektetett összeg megőrzésén túl), ezekkel tehát semmilyen kockázatot nem vállalsz. Ez a garantált hozam azonban nem túl magas, jelenleg 2 százalék körül van. Viszont, ha a különböző befektetésekkel a biztosító ennél több hozamot ér el, annak a 80-100 százaléka is a te markod üti.

A befektetési egységekhez kötött (azaz unit-linked) nyugdíjbiztosítások azoknak jelenthetnek jó megoldást, akiknek hosszabb idejük, 15-20 vagy akár 30 évük is van még a nyugdíjba vonulásig. Ezek – szemben a klasszikus nyugdíjbiztosítással – nem garantálják a hozamot, viszont a jelenlegi, szinte nulla közeli banki kamatoknál sokkal magasabb hozamot is fizethetnek. De nem árulunk zsákbamacskát: a magasabb hozam csak magasabb kockázat vállalása mellett lehetséges!

7. Talált pénz: százezreket ad a nyugdíjadhoz az állam

Ha a fenti három nyugdíjcélú befektetés bármelyikét választod, 3 forrásból gyarapszik a pénzed:

  • a saját befizetéseidből,
  • az összegyűjtött megtakarításod hozamaiból,
  • és a nyugdíj-előtakarékosságot az állam is támogatja: mindhárom konstrukcióra évi 20 százalékos adójóváírás jár! Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjbiztosításba befizetett összegek 20 százalékát – évi maximum 130 ezer forintot – levonhatsz az SZJA-ból.

Számold csak össze: így érhetsz el évi 280 ezer forintos állami támogatást! Az állam a másik két nyugdíjcélú megtakarítást – a NYESZ-t és az önkéntes nyugdíjpénztárt – is 20 százalékos adójóváírással támogatja. Így ha a három konstrukcióba be tudsz fizetni összesen évi 1,4 millió forintot, akkor ehhez minden évben 280 ezer forintot kaphatsz az államtól!

union-11dolog-2

Több lehetőség közül is választhatunk, ha biztos nyugdíjaséveket szeretnénk, sőt, még adójóváírást is kapunk a befizetéseinkre.

8. Neked nem jár adójóváírás? Van megoldás!

Persze sokan vannak Magyarországon azok, akik – hiába rendelkeznek akár jelentős jövedelemmel – nem tudják kihasználni a 130 ezer forintos adójóváírást nyugdíjbiztosításukon. Például azért, mert

  • minimálbérre vannak bejelentve és a fizetésük többi részét „zsebbe” kapják
  • KATA-s egyéni vállalkozók
  • esetleg külföldön dolgoznak
  • GYES-en vagy GYED-en vannak

Ők – mivel kevés SZJA-t fizetnek – a 20 százalékos adójóváírást minimálisan tudnák csak kihasználni. Mégsem bukják el feltétlenül az évi 130 ezer forintos állami támogatás nagy részét, a nyugdíjbiztosítások esetében ugyanis a biztosított (aki majd a nyugdíjat kapja) és a szerződő (aki a díjat fizeti) személye eltérhet. Ha tehát nincs bejelentett adóköteles jövedelmed, de valamelyik családtagodnak van, fizetheti ő is a nyugdíjbiztosításod, így ki tudjátok használni az állami adójóváírás összegét!

9. 5 ezer forinttól elérhető az egészség vagy a jó nyugdíj

Mire elég manapság 5 ezer forint? Semmire - vágják rá sokan. És valóban, tény, hogy egy mozizásra vagy egy éttermi ebédre sem biztos, hogy futja ennyiből egy négytagú családnak. Ám az egészség megőrzéséhez vagy a jó nyugdíjhoz mégis elég lehet ennyi is. Lássuk a számokat!

Fontos tudni, hogy minél korábban kezdünk el spórolni a nyugdíjra, annál kisebb összeget kell kigazdálkodnunk havonta ahhoz, hogy elérjük a megtakarítási célunkat. Ha például egy 30 éves fiatal nyugdíjbiztosítást köt, és akár csak 5 ezer forintot félretesz havonta, akkor – évi 6 százalékos hozammal és 3 százalékos értékkövetéssel számolva – nyugdíjas korára már 11,3 milliót is felvehet. Egy 40 éves ember pedig 10 millió forint körüli összeget havi 10 ezer forintos megtakarítással rakhat össze nyugdíjas éveire. Ám ugyanilyen sokat érhet 5 ezer forint akkor is, ha nyugati szintű egészségügyi ellátásra vágyunk. Hihetetlen? Pedig így van! Havi nagyjából 5 ezer forintért már találni olyan csoportos egészségbiztosítást, amely fedezi az orvosi call center, valamint a szűrővizsgálatok, a diagnosztikai vizsgálatok (például a PET-CT, a CT és az MR) és a járóbeteg-szakellátás díjait is.

Ha tetszett ez a cikkünk és érdekel 6 tipikus példa, hogy mire jó az egészségbiztosítás, akkor olvass tovább! De ha már döntöttél, és egy olyan megoldást keresel, amivel könnyebben megőrizheted az egészséged, akkor van egy jó ajánlatunk a számodra! Ha viszont arra vagy kíváncsi, hogy hogyan őrizheted meg nyugdíjas éveidre is a most megszokott életszínvonalad, akkor kattints ide!