9 dolog, amit a lakásbiztosításod fizet helyetted 

Persze, ha kötöttél

lakas_9dolog

Fogadjunk, hogy tudunk mondani legalább 5 olyan dolgot, amiről nem tudtad, hogy a lakásbiztosítás fizet utána! Az is előfordulhat, ebből 10 lesz. Készülj a meglepire!

Van olyan biztosítás, amelyikre nem sajnálod a pénzt? Amire gondolkodás nélkül befizeted a havidíjat? Nincs. Sejtettük. Mégis van olyan, amelyikre hajlandó vagy pénzt áldozni, nem igaz? A lakásbiztosítás például tuti ilyen.

A statisztikák legalábbis erre utalnak: a nagyjából 4,4 millió hazai lakóingatlannak ugyanis mintegy háromnegyede van biztosítva. Ráadásul nem kevés pénzt költesz az otthonod védelmére, mert egy átlagos lakásbiztosítás éves díja 30 ezer forint körül alakul. Ennek dacára valószínűleg lövésed sincs arról, hogy milyen bajok esetén fizet a biztosítás, ugye?

Ez a tudatlanság persze érthető is, mert talán még egy álmatlanságtól gyötört mazochistának sem jut eszébe a biztosítási szerződését olvasgatni. Így viszont simán előfordulhat, hogy akkor sem igényelnél kártérítést, ha az egyébként járna neked. Merthogy nem csak csőtörésre, beázásra, az időjárás vagy a betörő által okozott károkra kaphatsz pénzt a biztosítótól. Viszont – és most jön az „apró betűs” rész – nem minden biztosítás fizet a hétköznapiaktól eltérő esetekre!

  • Van otthon akváriumod?
  • Esetleg egy betegeskedő vagy épp harapós kedvű kutyád?
  • Ha az nincs is, hűtőd biztosan van, ugye?
  • És néha tartasz otthon készpénzt is, nemde?
  • Bosszús lennél, ha egyik nap egy graffitit találnál a házad falán?
  • Előfordult már veled olyan, hogy eltűnt a bankkártyád?
  • Netán egy meteor becsapódásától tartasz? Történt már ilyen…

Ha a fentiek közül bármelyik kérdésre igennel felelsz, akkor ez a cikkünk biztosan érdekelni fog!

1. Derült égből meteor(zápor)

Nézzünk is rögtön egy extrém, ám korántsem példa nélküli esetet! Ismerősen cseng az oroszországi Cseljabinszk városának neve? 2013. február 15-e óta talán igen.

Ezen a napon ⁣ugyanis a Moszkvától 1400 kilométerre található Cseljabinszk körzet lakosainak igencsak elkerekedett a szeme, amikor egy fénylő meteor tűnt fel az égen. Mákod van, hogy akkor épp máshol voltál! Az óriási, 15 méter átmérőjű, 10 tonnás meteor több mint 53 ezer kilométeres sebességgel lépett be a Föld légkörébe. Így aztán nem meglepő a „kődarab” pusztítása sem: több százan megsérültek és hat közeli városban az épületek is súlyosan megrongálódtak. A robbanás miatt több mint 1 millió négyzetméternyi üveg tört össze, így az összes kár cirka 7 milliárd forintra rúgott!

Egy megfelelő biztosítás azonban fizet akkor, ha idegen tárgyak – például egy meteor, egy műhold vagy akár egy légi jármű darabjai – esnek az ingatlanodra.

2. Ha padlóra kerülnek az akvárium aranyhalai…

Mint a cseljabinszki meteorit kapcsán is láthattuk, bizony már egy kisebb lakás üvegezése is több tízezres tétel lehet. De ha üvegkárról beszélünk, akkor közel sem biztos, hogy az ajtó vagy az ablak lesz a legdurvább kiadás! Hanem például az, ha kiömlik 200-300 liter víz a parkettára vagy a drága szőnyegre. Hogyan? Nem ritka, hogy összetörik vagy csak megreped a lakás díszeként funkcionáló akvárium. Ilyenkor:

  • nemcsak az akár százezrekbe is kerülő akvárium
  • és persze a benne élő „házi kedvenceid” miatt fájhat a fejed, de
  • az elázó berendezési tárgyak, bútorok kapcsán is költségekbe kell majd verned magadat.

Kivéve, ha a biztosító fizet helyetted. Akkor csak az aranyhalak miatt lehetsz szomorú.

blog-body-10dolog1

Komoly károkat okozhat, ha 100-200 liter víz kiömlik az akváriumból. Szerencsére a biztosítóra ilyenkor is számíthatunk.

3. Ha megromlanak a halak (nem, nem az akváriumban élők)…

Meteor(zápor) nem minden nap van, és nálunk akvárium sincs otthon – mondják sokan, és már dőlnek is hátra nyugodtan. Igazuk van? Nem biztos!

Például van-e nálad hűtő vagy fagyasztó? És történt-e már áramszünet?

Nézzünk meg egy nagyon is hétköznapi történetet! Víz, gáz, villany: megszoktuk, hogy minden jól működik az otthonunkban. Ám néha mégis porszem kerül a gépezetbe, és a szolgáltatás szünetel. Persze gyakran erről senki nem tud előre.

És naná, hogy a legnagyobb nyári melegben megy el órákra az áram. Például egy vihar miatt. A hűtő nyilván leolvad néhány óra alatt, a kifolyó víz pedig rögtön eláztatja az alsó szomszédot. Mi van ilyenkor, ki téríti meg a veszteséget? Mert bizony könnyen okozhat tízezres kárt, ha megromlanak a hűtőgépben tárolt húsok… A te lakásbiztosításod is fizeti az ilyen kárt? Van, amelyik igen.

4. Ha gáz van a lakásban – vagy pont az hiányzik

  • Belépsz az ajtón és vízben áll a lakás. Csőtörés volt.
  • Éjjel arra ébredsz, hogy látod a leheleted. Elromlott a cirkó. Se fűtés, se meleg víz.
  • Nem jutsz be a lakásba. Beletörött a zárba a kulcsod.

Mikor szoktak ilyen helyzetek előállni? Karácsonykor. Az éjszaka közepén. A hosszú hétvégén. Amikor pont nem kéne, hogy ez történjen. Mihez kezd ilyenkor az egyszerű halandó? Lázas telefonálásba fog, hogy megtalálja a megfelelő mesterembert, aki – nyilván azonnal – megoldja a problémát. Persze egy kisebb vagyonért.

Van viszont egy egyszerűbb és olcsóbb megoldás is. A lakásasszisztencia szolgáltatással elég, ha csak (és kizárólag) a biztosítót hívod (igen, akár karácsonykor is), amely 24 órán belül megszervezi és kifizeti a megfelelő szakit.

5. Ha eltűnik a készpénz vagy a bankkártya…

Te is azok közé tartozol, akik a bank helyett manapság inkább a matracban vagy a hűtőben – például fagyasztott zöldborsónak álcázva – őrzik a pénzüket? És a legutóbbi áramszünetkor se „olvadt ki” a megtakarításod? Szuper. Akkor talán a rablók sem fogják elvinni, ha esetleg egyszer benéznek hozzád, elvégre kevés tolvaj áll neki főzeléket csinálni ilyenkor.

De ha mégis, az eltűnt készpénzed vagy bankkártyáid után is jár kártérítés. Persze csak egy bizonyos összegig – általában 100-200 ezer forintig –, így őszintén reméljük, hogy nem a lottó főnyereményed tartod bezacskózva a hűtőben!

6. Ha művészek vagy vandálok áldozata leszel

De mi van akkor, ha nem hétköznapi véletlenek, hanem egy művész vagy vandál miatt ér utol a balszerencse? A mai napig vita tárgyát képezi, hogy a város szinte minden pontján megjelenő graffitik – magyarul falfirkák – egy újfajta művészeti irányzat vagy simán csak a vandalizmus színes lenyomatai.

Nyilván nem mindegy, hogy egy belvárosi bérház szürke és komor falán jelenik-e meg a művészien kidolgozott tukán, vagy egy festékszóróval valaki megrongálja a frissen festett házad falát. Ha az utóbbi történik és semmi művészi értéket nem látsz a falfirkában, a lakásbiztosításodra ebben az esetben is számíthatsz.

blog-body-10dolog2

A lakásbiztosítás akkor is fizethet, ha a kutyád kiszökik és megharap valakit (például a postást)

7. Ha a kutyád megharapja a postást

Bár a lakásbiztosítás – mint a neve is utal rá – főként az otthonodat védi, azért az egészen extrém esetekben is jól jöhet. Például akkor is, ha a lakásodon kívül kárt okozol valakinek. Mondunk néhány gyakori esetet!

  • Mi van akkor, ha sportolás – mondjuk biciklizés vagy síelés – közben nekiütközöl valakinek, aki emiatt kórházba kerül és hónapokra kiesik a munkából?
  • Ki állja a cechet, ha a gyerek a nyaralás alatt valamilyen kárt okoz a szállodában, például a hallban focizik és betöri egy lapostévé képernyőjét?
  • Mi a helyzet akkor, ha elmulasztod becsukni a kertkaput, a kutyád kiszökik és megharap egy járókelőt, aki emiatt maradandó egészségkárosodást szenved?
  • De folytathatjuk még a sort: a te felelősséged, ha nem sózod fel a járdát a házad előtt, emiatt pedig egy gyalogos hanyatt esik és megsérül?

A válasz nagyon egyszerű: ha kárt okozol más tulajdonában vagy testi épségében, akkor könnyen lehet, hogy emiatt kártérítést kell fizetned. Kivéve, ha van egy megfelelő lakásbiztosításod.

8. Ha tényleg beüt a ménkű

Nyilván nemcsak vétkesként, de áldozatként is érhet baj bárkit.

Itthon évente közel 690 ezer, orvosi ellátást igénylő baleset történik, azaz a szó szoros értelmében percenként beüt a ménkű. Sajnos ez utóbbira is volt példa az elmúlt években, ám gyakoribb, hogy sportolás vagy tömegközlekedés során szenvedsz balesetet.

Ezek pedig nem ritkán súlyos egészségkárosodással és komoly anyagi veszteséggel járnak. Hiszen egy baleset okán tartósan kieshetsz a munkádból, esetleg az orvosi ellátás vagy a rehabilitáció miatt merülhetnek fel előre nem várt kiadásaid.

A lényeg az, hogy abban az esetben, ha bármi okból – például egy villámcsapás miatt vagy sportolás közben – személyi sérülést szenvedsz, a lakásbiztosításod terhére jogosult lehetsz kártérítésre.

9. Ez haláli: még a sérült sírkövet is fizeti a biztosító

Morbid dolog, hogy a lakásbiztosítás az elhunyt rokonok sírjára is kiterjed? Nézőpont kérdése. Viszont aligha mondhatja bárki is, hogy haszontalan.

Például akkor, ha a saját hibádból kárt teszel egy másik sírban: a gyerek nekitámaszkodik egy sírkőnek, az pedig leborul. Rögtön megvan a tízezres kár. Ám nagy baj esetén is jól jön a segítség: a biztosított halálakor járó temetési hozzájárulás legalább az anyagi terhek egy része alól mentesíti a gyászoló rokonokat.

Morbid vagy sem, azért ez tényleg haláli! És mondunk még egy haláli dolgot: a különféle online kalkulátorok által pofonegyszerűen megtalálhatod a számodra legjobb lakásbiztosítást. Mindössze az a fontos, hogy mindig légy előrelátó, és készülj fel a lehetséges kockázatokra!