háttér

Újabb Bátor Tábor programot támogatunk

promo-sajtoszoba-bator-tabor

A Wiener Städtische Versicherungsverein és az UNION Biztosító támogatásával startolt idén a Bátor Tábor Suliprogram, melynek keretében a súlyosan és krónikusan beteg gyerekeknek segítenek be- és visszailleszkedni kortársaik közé.

A Bátor Tábor több, mint két évtizede nyújt sorsfordító élményeket a súlyos, krónikus betegséggel élő gyerekeknek és családtagjaiknak, emellett a Suliprogrammal 2021 óta a kórházi kezelések után, vagy akár egy tartós betegség közben is segíti a beteg gyerekeket az iskolai közösségbe való visszatalálásban. Az ingyenes program célja, hogy egy olyan el- és befogadó, biztonságos osztályközösség alakulhasson ki, ahova reggel örömmel érkeznek meg a gyerekek.

A projektről Vargyas-Tóth Julianna, a Bátor Tábor Suliprogramjának szakmai vezetője számolt be:

„A program indulása óta 39 iskolában és egy óvodában 905 gyermekkel találkoztunk, és összesen 52 önkéntest képeztünk ki a programra. Azt tapasztaljuk, hogy a Suliprogram valós hatással van a gyerekekre. A SOTE Módszertani Intézet segítségével végzett hatásvizsgálat megmutatta, hogy nyitottabbá válnak egymás felé, jobban az adott közösség tagjainak érzik magukat, és nő az én-hatékonyságuk, önmagukba vetett hitük. A megértés, az egymásra való odafigyelés erősítése, a jó közösség kialakítása napjainkban különösen fontos, a gyerekek elkötelezettsége és felelősségvállalása pedig szívmelengető.”⁣

A Wiener Städtische Versicherungsverein, a Vienna Insurance Group (VIG) főrészvényese évek óta rendszeres támogatója a Bátor Tábornak, idén pedig célzottan járul hozzá az iskolai reintegrációs programhoz is. Mellettük az UNION Biztosító is több mint 10 éve segíti egy kiszámítható, hosszútávú partnerség keretében a Bátor Tábor programjainak megvalósulását, így most sem volt kérdés, hogy számíthat az UNION támogatására az Alapítvány.

Havas Gábor, az UNION Biztosító elnök-vezérigazgatója elmondta:⁣

„Büszkeséggel tölt el, hogy az UNION vállalati kultúrájának egyik fontos alapköve a társadalmi felelősségvállalás. Fontos számunkra, hogy az anyagi támogatások mellett kollégáink rendszeresen, az év sok napján vesznek részt önkéntes programokon, találkozunk, beszélgetünk, közösen dolgozunk a jó ügyért támogatott partnereinkkel. CSR programjaink másik fontos jellemzője a hosszú távú partnerség, így nem volt kérdés, hogy a Bátor Tábor Suliprogram projektje mellé is odaálltunk. Remélhetőleg több száz krónikus betegséggel élő gyereknek színezhetjük újra az életét.”

Lépésről lépésre a felhők fölé

A Bátor Tábor Suliprogramban játékos formában eloszlatják a betegséggel kapcsolatos tévhiteket, lebontják a vélt vagy valós falakat egészséges és beteg gyerek között, valamint segítenek egy barátságos osztályközösség kialakításában. A 4 lépcsős programban együttműködnek a gyerekek mellett az osztályfőnökök és a szülők is.

A Suliprogram célja tehát, hogy az osztály egy olyan csapat legyen, ahol mindenki jól érezheti magát, és ahol a beilleszkedés és a befogadás egyaránt gyerekjáték.

UNION BIZTOSÍTÓ

A hazai biztosítási piac 5. legnagyobb piaci szereplője, az UNION Biztosító a bécsi székhelyű, tőzsdén jegyzett Vienna Insurance Group cégcsoport tagja. A több csatornán elérhető, széles körű termékpalettája keretében az UNION Biztosító lakossági, vállalati, valamint intézményi ügyfelei számára kínál innovatív, egyedi igényeknek megfelelő biztosítási megoldásokat. E megoldások érintik a hosszú távú befektetési célokhoz, váratlan helyzetekre való anyagi felkészüléshez, magas színvonalú egészségügyi ellátás biztosításához, féltve őrzött otthon és vagyontárgyak védelméhez, utazáshoz vagy vállalkozások, vállalatok és intézmények vagyon-, felelősség- és gépjármű-biztosítási igényéhez kapcsolódó sajátos szükségleteket egyaránt. Üzleti aktivitása mellett a társadalmi szerepvállalásra is kiemelt figyelmet fordít, melynek kapcsán 2017-ben CSR Hungary díjban részesült. 2021-ben tizenharmadik alkalommal nyerte el a legjobb márkákat fémjelző Superbrands díjak egyikét, és 2022-ben – immár második alkalommal – részesült a Zöld Biztosító és Pénztár Díjban. www.union.huMeghatározó tulajdonosunk a VIG Magyarország Befektetési Zrt., melyben többségi tulajdonos a közel 200 éves múlttal rendelkező osztrák VIENNA INSURANCE GROUP, Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb biztosítási vállalatcsoportja, míg kisebbségi tulajdonos a magyar állam kizárólagos tulajdonában álló Corvinus Befektetési Zrt. Társaságunkban kisebb tulajdonrésszel rendelkezik még az Erste Bank Hungary Zrt. is.

A Vienna Insurance Group (VIG) vezető biztosítási szakértő Ausztriában és Közép- és Kelet-Európában. 30 országban 50 társaság alkotja a hosszú hagyományokra visszatekintő, erős márkákkal rendelkező, rendkívül ügyfélközpontú vállalatcsoportot. A VIG 190 év tapasztalatára építhet a biztosítási üzletágban. A Vienna Insurance Group 25 000 dolgozóval központi piacain egyértelmű piacvezető, több mint 22 millió ügyfél mindennapi igényeiről gondoskodik. A tőzsdén jegyzett Vienna Insurance Group a bécsi tőzsde ATX részvényindexének legjobban fejlődő vállalata; a részvényt a prágai tőzsdén is jegyzik. www.vig.com

További információ:

UNION Biztosító
Tencz Beáta
Stratégiai és PR vezető
Mobil: (06-70) 375 2160
E-mail: tencz.beata@union.hu