5+1 dolog, amivel olcsóbbá teszi az internet az életet

Ne szalaszd el!

penz_olcsobbateszi_azinternet

Az embereket két nagy csoportra lehet osztani. Az egyik csoport mindig, minden körülmények között ragaszkodik a vásárlás hagyományos módjához, a másik azonban nem idegenkedik az olyan lehetőségektől, amelyekkel jóval olcsóbban juthat hozzá vágyai tárgyához, legyen az utazás, jegy vagy épp műszaki cikk. Amíg nem volt internet, addig az első csoportba tartozott a döntő többség, amióta viszont van, azóta folyamatosan nő a második csoport létszáma.

Csereberélni, használt holmit venni, jegyet eladni az internet virágkora előtt is lehetett. De mennyivel bonyolultabban!

Nézzük például a színház- vagy koncertjegyeket. Régen, mondjuk a 80-as, 90-es években, ha az embernek bármilyen okból feleslegessé vált a jegye, nyilván az ismerősei körében érdeklődött, hogy nincs-e kedvük elmenni Kobayashi Ken-Ichiro budapesti koncertjére a Zeneakadémiára. Mivel akkoriban nemhogy mobil nem volt, de még vezetékes telefon se nagyon, jobb híján a kollégákat, szomszédokat, a gyerek iskolatársának szüleit kérdezhettük meg, esetleg a pénztárost a közértben (budapesti kiadás) / a boltban (vidéki kiadás). Valljuk meg, a projekt eleve reménytelen volt. Így aztán az emberek fogták magukat (ha tudták), és elmentek a Zeneakadémiához (ami most természetesen bármelyik koncerthelyszínnel, mozival vagy akár stadionnal behelyettesíthető) és kitették magukat annak, hogy jegyüzérnek nézik őket.

blog-body-mozijegy-internet

Régi budapesti mozi

Vagy elmentek a jegyek, vagy nem. Inkább nem.

Az ilyen alakok eleve gyanúsak voltak: akkoriban ugyanis a jegyüzérek még tényleg megjelentek az események helyszínén és hihetetlen árakon kínálták a jegyeket, na jó, nem Ken-Ichiro koncertjére, de a Csillagok háborújára vagy a magyar-brazil válogatott meccsre simán. Látszólag nem sokban különbözött tőlük az, aki az eredeti árnál olcsóbban próbált jegyet eladni.

Bezzeg ma!

1. Nyakamon maradt a jegy!

A legkézenfekvőbb módja az eladásnak, ha nyilvánosra állítva a posztot kitesszük a Facebookra. „Van két jegyem ma estére Ken-Ichiróra a Zeneakadémiára, de nem tudok menni. Érdekel valakit?” Ez lényegesen jobb megoldás, mint a szomszédok kérdezgetése, de nem tökéletes. Ha ugyanis történetesen olyasmire van jegyünk, ami nem hoz tömegeket lázba, akkor elég nagy a meddőszórás, miközben a Facebookon fent lévő Ken-Ichiro-rajongókat véletlenül sem értük el, vagy legfeljebb véletlenül. De fordítva is igaz, ha kiposztolod, hogy jegyet szeretnél a Zeneakadémiára, aligha jut el ahhoz, akinek tényleg lenne egy eladó. És mindketten szomorúak lesztek.

Van megoldás szomorúság ellen!

Hogy ez mennyire így van, azt egy magyar fejlesztésű oldal, a Tickething léte bizonyítja. Ez magyarul lehetne nyakamonmaradtajegynemkellneked.hu is, de a tickething.com név lényegesen egyszerűbb, és nem csak Magyarországon érthető. Az a zseniális benne, hogy pontosan úgy működik, mint egy csere-bere oldal és egy online jegyrendelő oldal szerelemgyereke.
Feltöltöd az ajánlatot és vársz.
Vagy rákeresel és megveszed.
Olcsóbban.
Biztosan.

⁣Eladók és vevők egyaránt értékelhetők, a dolog működik. Fesztiválszezonban óriás keletje lesz az oldalnak, amely még nincs egy éves sem, és valódi piaci rést tölt be.

3. Bagóért utazni

Ha valaki megszállottjává válik az olcsó utaknak, akkor utazómajom névvel indít elképesztő, és már csak a megszállottsága miatt is szórakoztató blogot. És ha valaki viszonylag (rettentően) rugalmasan tud utazni (azaz munkája nem köti annyira) és azért némi pénze is akad, elképesztő dealekre akadhat.
Ezek között persze vannak egészen abszurdak is, Budapestről Oslón át Kuala Lumpurba, majd onnan Új Zélandra és vissza Tokión keresztül (ahol megnézhetsz egy Kobayashi Ken-Ichiro koncertet), akár harmad áron (csak példa volt, ilyen ajánlatról nem tudunk). Mennyire elképesztő dealekre? Rettentően.

Döbbbbbbbbenetesen olcsón

Ákos, a blog szerzője egy úgynevezett travelhacker, azaz (számítógépes programok segítségével) pásztázza a légitársaságok és egyéb, komplex utazási oldalak ajánlatait. Ha hiba, azaz bug kell a rendszerbe, akkor óriási kedvezménnyel képes kifogni utakat.

blog-body-repulojegy-internet

Travelhacker

Amint Ákos elmesélte, „az egyik leggyakoribb hiba, amikor a foglalási rendszerekbe (GDS, vagyis Global Distribution System) egyszerűen rosszul töltik fel az árakat. Lemarad egy nulla, rossz helyi értékre kerül a szám, vagy éppen a tizedesjegyet nem a megfelelő módon jelölik. A tarifák feltöltését emberek végzik, ez a legnagyobb hibafaktor. A másik fő ok, amikor a rendszerek nem tudják pontosan kiszámolni az adott útvonalra a valós tarifát, és az üzemanyagpótdíjat nem számítják fel. Ekkor nagyon jó árakkal találkozhatunk. A téves árakról az oldalunkon is írtunk. Vannak olyan transzatlanti jegyek, ahol az üzemanyagpótdíj a teljes jegy 90 százalékát teszi ki. Ekkor érdekes csak igazán, ha lemarad a pótdíj!” Egy példa: a szerző 8700 forintért (ismételjük: nyolcezer-hétszáz forintért) foglalt retúr repülőjegyet New Yorkba!

Óvatosnak kell lenni ugyanakkor, mert nincs kizárva, hogy a légitársaság sűrű (vagy ritka) bocsánatkérések közepette visszavonja a hibájából olcsóvá vált jegyet, de ez egy-két hét alatt kiderül, addig azért nem érdemes lemondhatatlan szállást foglalni. Hatalmas kaland, hozzáértőknek és időmilliomosnak nagyon ajánljuk, de mi, hétköznapi emberek jobbára meg kell elégedjünk az Utazómajom Facebook-oldalával, a szerző ugyanis a bugok egy részét publikussá teszi, így bárki lecsaphat rájuk.

Ha olyan érzésünk lenne, hogy valami csúnya dolgot teszünk, nos, a fenti módszer teljesen legális, csak nagyon melós. Az ilyen vásárlás pont olyan, amikor egy webáruházban elírják az adatokat, és mi addig vásárolunk, ameddig a termék a téves árral szerepel.

4. A legjobb utazási ajánlatok

Akkor sem kell elkeseredni, ha ez nekünk esetleg már túl sok.Egy csomó olyan utazási oldal van, ahol a nem hibás árakon is egész jól utazhatunk. A klasszikus last minute utak mellett egész évben találhatunk olcsó (nem fapados) repjegyeket, akár a ⁣lastminute.com⁣-on, de nagyon ajánljuk a ⁣skyscanner.com⁣-ot is, utóbbi ugyanis a fapadosokat is listázza.

A lényeg, hogy több vasat tartsunk a tűzben, mert nem minden célra jó ugyanaz az oldal. Figyeljünk és legyünk rugalmasak, ez a két kulcsszó. Az meg még jobb, amikor olyan kombinációra lelünk, ahol a repjegy mellé hotelt (esetleg autóbérlést is) ajánlanak, a megtakarítás 30% körül is lehet. Nézz körül gyakran! Ha tudjuk, hogy utazni akarunk, akkor hetente egyszer-kétszer fussuk meg a köreinket ezeken az oldalakon, előbb-utóbb biztosan szembejön a kívánt ár.

Természetesen repülhetünk fapadossal is, itt aranyszabály, hogy jó előre foglaljunk. De. Nagyon figyeljünk oda a plusz költségekre is, amiből egyre több van, így a csomagokra (sokat fizethetünk, ha fölösleges dolgokat viszünk magunkkal). Sokszor az alacsony ár egyik oka a desztináció reptere – ez olyan messze lehet a várostól, hogy a bejutás minimum időigényes, de megeshet, hogy drága is.

5. Kuponozz, ha kedved tartja!

Ha pedig már végképp megfertőzte agyunkat a „Mindent olcsón akarok!” nevű ragály, akkor akár kuponozhatunk is. A közösségi vásárlás még mindig divatban van: nekünk jó, a cégeknek már nem feltétlenül, de ez legyen az ő bajuk.

Neked tuti megéri, nekik nem biztos

A működés lényege, hogy a kuponos oldalak nagyon sok vevőt hoznak, az ár töredékéért kínált szolgáltatásra, a biztos eladás és a visszatérő vevők reményében a cégek pedig élnek a lehetőséggel. Igaz, nekik ez veszteséges is lehet. Nézzünk fel bátran bármelyik oldalra, hátha megtetszik valami. De legyünk pénzügyileg tudatosak itt is, csak azért ne menjünk Csajágaröcsögére wellnessezni mert olcsó, hanem csak akkor, ha amúgy is terveztünk ilyesmit. (Csajágaröcsöge persze nem létezik, ha érdekel, milyen településekre ne menj, akkor kattints ide! 5 perc móka garantált!)

5+1. Ha a tudatosság fontosabb a tökéletességnél

Jó, jó, mondja a kedves olvasó, de nekem most nem színház- és koncertjegy kell és nem akarok se Kuala Lumpurba, se Pusztakotkodácsra utazni, hanem egy mosógépet keresek olcsóbban! Arra is van tippünk. Na, nem az, hogy használtan vegyünk, mert az mindig lutri.

Nem szép, de igaz

De ha a tudatosság előrébb való, mint a tökéletesség és az új termék által adott „na, vagyok valaki!” érzés, akkor érdemes megfontolnunk, hogy a praktikum nem ér-e meg nekünk egy kis megtakarítást. Az internet ugyanis sok minden mellett a szépséghibás és csomagolás-sérült termékek mekkája, de a kínálatot mindig nézzük meg, és csak olyan boltból ajánljuk a vásárlást, ahol személyesen is meg lehet nézni a terméket és kérdezzünk meg egy szakembert előtte, hogy mire figyeljünk, ha nem akarjuk, hogy egy felújított vackot adjanak el nekünk.

Összeszámoltátok, hogy mennyit spóroltunk? Erős közelítéssel azt mondjuk, hogyha ezekre amúgy is költöttetek volna és nem pluszkiadásként jelentek meg a családi költségvetésben, akkor évente akár többszázezer forintot is megtakaríthattok a tudatos vásárlással.

(És akkor még nem beszéltünk a mindennapos kiadásokról, de nemsokára arról is írunk.)
Szórakozásnál havi 5-10 ezer, utazásnál akár évi 100-200 ezer, műszaki cikkeknél akár évi 50-100 ezer forintot is spórolhatunk!
Nem kevés.

Már csak az a kérdés, hogy a zsebetekben maradt pénzt felélitek-e vagy félre tudjátok tenni.

Volnának tippjeink, hogy mire.