Őrület az utakon: így ne közlekedj

Ha minden autóba betennének egy mikrofont és fülelnénk, bizony, hamar kiderülne, hogy minden autós úgy véli, kizárólag ő tud vezetni, más nem. Ez bizonyára nincs így, pláne, ha pontosan definiáljuk a vezetni tudás képességét. Ezért összeszedtük nektek a leginkább idegesítő dolgokat.

SZTRÁDÁN

Legutóbb a veszélyes hétvégék kapcsán már megírtuk, hogy sajnos sokan nem tudnak normálisan közlekedni a sztrádán.

Kezdjük a követési távolsággal. Ezt nem csak azok nem tartják be, akik (miközben mi szabályosan előzünk) agresszíven a „seggünkbe” jönnek és villognak és/vagy dudálnak ránk, de szinte senki. Valamiért a sztrádát sokan annyira biztonságosnak gondolják, hogy azt hiszik, ők egy hosszú vonat egy-egy kocsija rajta, és 130-140-es sebességnél (tudjuk, utóbbi gyorshajtás) maximum 2-3 méter követési távolságot tartana. Helyenként ugyan jelzik táblák és felfestések, hogy milyen is lenne az ideális távolság, de végül is minek. Normálisan 3 másodperc el kell teljen a két autó egy adott pont melletti elhaladása között. Most gondoljuk végig, hogy el szokott-e. Végiggondoltuk? Nem, nem szokott.

Nem véletlen, hogy a ráfutásos baleset a sztrádán nagyon gyakori, egyébként pedig félünk is tőle mint a tűztől: jó ideje az autósok vészvillogóval jelzik a mögöttük haladónak, ha előttük hirtelen torlódás alakul ki.

A balesetekről itt és itt olvashattok statisztikákat, amikből azonban sokszor épp a lényeg nem derül ki, hiszen például a gyorshajtás sok mindent takarhat.

De mit tegyünk, ha mögöttünk valaki nem tartja a követési távolságot? Ha tudunk, menjünk ki mihamarabb a külsőbe, „Hadd menjen a marha!” felkiáltással, de ha ez nyilvánvalóan nem lehetséges, kis fékezésekkel és rágyorsításokkal óvatosan jelezhetjük, hogy pontosan mivel is van bajunk.

A kétsávos sztrádán amúgy szabályosan közlekedni szinte lehetetlen, 140-145-tel ideálisan lehet autózni, ha ugyanis 130-cal mész, lenyomnak, a külső sávban pedig sokan 110-120-szal bírnak vagy akarnak csak haladni. Nem szabályos a gyorshajtás, de sokan mondják, hogy csak ennél a sebességnél érzik magukat biztonságban.

A villogó autósok külön kategória. Nyilván van olyan, amikor mi megyünk 130-cal, előttünk a belsőben valaki 110-zel, miközben a külső sáv üres, onnan mi nem előzhetünk, ilyenkor mi is megengedhetünk egy kis villogást (nem szabálysértés) és káromkodást (ez sem, de gyerekek előtt ne tegyük), de a villogók akkor villognak legtöbbször, amikor a belső és a külső sáv is telített, és akár viszonylag tempós is a haladás. Jogosan tehetnénk föl ilyenkor magunkban azt a kérdést, hogy „Mégis, hova menjek?”, de inkább (eléggé el nem ítélhető módon) inkább arra szokott lenni ötletünk, hogy a mögöttünk jövő hová menjen.

De a sztrádában nem ez a legszebb. Hanem a háromsávoson való létezés. Figyeljük meg, ha egy belátható szakaszon mondjuk 30 autó megy előttünk, abból 5 a belsőben, 5 a külsőben, 20 pedig a középsőben fog autókázni. Azt hiszi, az arra van, hogy ne kelljen a külsőből előzgetnie, a gyorsabbak úgyis elmennek mellette a belsőben. Hát nem. Nem csak hogy nem szabályos (3 éve rengeteg JOBBRA TARTS! tábla került ki a sztrádák ezen szakaszaira, különösebb eredmény nélkül sajnos), de iszonyatosan veszélyes. A középsőben autózók épphogy biztonságban érzik magukat, csak azt felejtik el, hogy ők maguk okozzák a legnagyobb bajt. Jobbról szabályosan nem lehetne elmenni mellettük, így aki a külsőben autózik, kénytelen eggyel, majd kettővel beljebb jönni, miközben megeshet, hogy mind a belsőben, mind a középsőben gyorsabban jön valaki. El tudjuk képzelni? El. Soha, de soha ne autózz sztrádán folyamatosan a középső sávban! Ezt most még leírjuk tízszer, hogy jobban bevésődjön.

Soha, de soha ne autózz sztrádán folyamatosan a középső sávban! Soha, de soha ne autózz sztrádán folyamatosan a középső sávban! Soha, de soha ne autózz sztrádán folyamatosan a középső sávban! Soha, de soha ne autózz sztrádán folyamatosan a középső sávban! Soha, de soha ne autózz sztrádán folyamatosan a középső sávban! Soha, de soha ne autózz sztrádán folyamatosan a középső sávban! Soha, de soha ne autózz sztrádán folyamatosan a középső sávban! Soha, de soha ne autózz sztrádán folyamatosan a középső sávban! Soha, de soha ne autózz sztrádán folyamatosan a középső sávban!Soha, de soha ne autózz sztrádán folyamatosan a középső sávban!

ORSZÁGÚTON

A sztrádán nincs akkora gond a félénk sofőrökkel, akik kamionokra vagy teherautókra tapadva 90-100-zal csorognak a külsőben, az országúton azonban a gutaütés kerülget bennünket, ha egy folyamatosan 70-es tempót nyomó delikvenst érünk utol. Mondhatjuk, hogy joga van ennyivel menni, de azt is, hogy senkinek sem kötelező részt vennie a forgalomban. Ha egy ilyen autós mögé ráadásul egy előzni nem képes sofőr érkezik vagy épp a lassú sofőr ér utol egy még lassabban haladó kamiont vagy teherautót, na, akkor jönnek az igazi izgalmak. A legtöbbször ugyanis a két jármű között nincs akkora távolság, hogy oda, ha a hátsót megelőzzük, nyugodtan vissza lehessen sorolni, így egy elég hosszú előzési manőverbe kell kezdenünk, mondanunk sem kell, hogy ez mennyire veszélyes lehet.

Ha már előzés. Újabban egyre gyakoribb, hogy az addig 80-nal autókázó sofőr abban a pillanatban, ahogy előzni kezdjük, rálép a gázra. Nem biztos, hogy minket akar megölni, valószínűbb, hogy az előzés ébreszti rá arra, hogy tényleg lassan megy. A másik kedvencünk a néha 80-nal, néha 110-zel menő autós, az ilyeneket egyszer megelőzzük, 10 perc múlva már újra ő előz minket. Minek? Minden előzés magában hordja a veszélyt, nem lenne jobb 90-es tempót nyomni, ha lehet?

Indexelni viszont sehol nem indexelünk, vagy ha mégis, akkor csak az után, hogy nyilvánvalóan irányt váltottunk. Jobb, mint a semmi, de az index nem arra szolgál, hogy utólag jelezzük, mit tettünk. Mi okunk van nem meglökni azt a kis kart?

VÁROSBAN

A városban aztán tényleg tobzódunk.

Kezdjük az egyre gyakoribb körforgalmakkal. A magyar autósok egy része nem tud körforgalomban közlekedni. Az egysávos még hagyján, de azért itt is van három dolog, amiről beszélni kell.

Az első, hogy nem merünk behajtani. A sztrádán ugye (tudjuk) 130-140-nel haladva sem érezzük veszélyesnek a fél méteres követési távolságot, a körforgalomban viszont tőlünk 5-10 méterre lévő, 20-30-cal haladó autók elé sem merünk bemenni. A gond csak az, hogy a körforgalmat nem a forgalom lassítására találták fel, épp ellenkezőleg, ha tempósan és biztonságosan autózunk, a körforgalom hasznos.

A második, hogy indexelünk belépéskor. Ki jobbra, ki balra. Minek? Mégis, hova máshova mennénk? Kifelé viszont elfelejtünk, így, aki a következő behajtón akarna bejönni, kénytelen megvárni, hogy kiderüljön, mik a szándékaink.

A harmadik csoda, hogy simán beragadunk a kihajtóágban, pedig az pont olyan, mint a kereszteződés, ha van lámpa, ha nincs, nem ragadhatunk be, mert bizony van, aki ott menne ki.

A többsávos körforgalom viszont a vég. Budakalászon például akkora gondot okozott az autósoknak, hogy előbb egysávosították, majd lámpás körforgalommá alakították. Igaz, azóta minden a legnagyobb rendben van. Egy dolog a lényeg: többsávos körforgalomból csak a külső sávba történő átsorolás után szabad kihajtani. Ennyi. Érdemes előre gondolkodni, mikor kell majd kimenned, ha hibáztál, viszonylag hamar tudod korrigálni, mivel kb. 10 másodpercen belül újra ugyanott vagy.

Ha már az előbb a kihajtás kapcsán a beragadó autósokat említettük, hát a kereszteződésbe beragadó autósok mindenki kedvencei.

„Azt hittem, még lecsorog!” Nem csorgott. És ez nem csak a lámpás kereszteződésekre igaz, semmilyen kereszteződésben nem állhatjuk el senki útját. Érdemes figyelni, hányszor, hány helyen, hány autósnak nincs fogalma sem erről. Akkor sem feltétlenül, ha nagy sárga csíkok jelzik a területet. (És nem, ez nem azt jelenti, hogy ahol nincs felfestés, ott szabad beragadni.)

Ezek persze legtöbbször konkrét szabálysértések, de a legszebbek nem ezek, hanem a szabályos, ám mégis őrjítő viselkedések.

Kezdjük az autók közti távolsággal. Azt hisszük, mindegy, milyen távolságra állunk meg egy sávban az előttünk lévőtől, hiszen úgyse megyünk. Pedig dehogy. Mindenki tud olyan helyeket mondani, ahol egy elkanyarodó sáv autói belógnak a (sokszor belső) sávba. Amikor pedig elhaladunk a kanyaradó sáv mellett, látjuk, hogy fél, de sokszor egész autónyi távolságok vannak a járművek között. Magyarul, ha gondolkodtak volna, és szorosabban előrébb csorognak, nem okoztak volna dugót.

De ugyanezt játsszuk egy sima zöld lámpánál is, ha szorosabban állnánk meg és indulnánk is, amint lehet, sokszor 20-30%-kal több autó tudna áthaladni egy zöld jelzésnél. Pláne, ha megtaláljuk a sebváltót, amit sokan akkor kezdenek keresgélni, mikor már zöld a lámpa. A világ egy-két nagyobb városában ilyenkor hangos dudálással jeleznek egymásnak az autók: New Yorkban sokszor van dugó, de nem idegességükben dudálnak a sofőrök (nem hülyék, tudják, hogy attól nem szűnik meg a forgalom), hanem azért, hogy sietessék kicsit az áthaladást.

Aztán itt van a cipzár-elv. Amikor két sávból egy sáv lesz, az autósok tudják, hogy nagy valószínűséggel nem engedik majd be őket, ezért vagy jóval korábban, vagy az utolsó utáni utáni métereken jönnek be, vagy annál is később. A sok helyen kint lévő „SEGÍTSÜK A BESOROLÁST!” táblák ellenére. Ezek nem azért vannak kint, hogy jótétre buzdítsanak, hanem azért, mert ha cipzár-elven sorolnánk be, akkor sokkal-sokkal gyorsabb a haladás, és nem lenne iszonyatos dugó.

És a végére hagytuk talán a legszebbet, a kétsávos úton a sávváltást. „A másik sáv mindig gyorsabb” Murphy-tétel sokaknak beragadhatott, mert állandóan váltják a sávokat. Pedig ha mindenki maradna abban, amelyikben van (hacsak nem kell lekanyarodnia), sokkal gyorsabb lenne a közlekedés. A „legjobbak” nem elégszenek meg ennyivel, ők zöld lámpa előtt pár méterrel váltanak sávot, ami miatt az ő sávukban egy, abban pedig, ahova bemennek, inkább két autó nem fog átférni.

Ebben a videóban a fentiek mellett még további jóságokat láttok.

Ti is tudtok még elrettentő példákat?
Írjátok meg kommentben a Facebook-poszt alatt!

Ugye, mennyi problémás autós van az utakon?
De hidd el, bármennyire is jó vezetőnek gondolod magad, veled is megeshet, hogy hülyeséget csinálsz.
Ezért azt ajánljuk: KATTINTS!