Hogyan lehetsz jó programozó? Megmutatjuk!

Mi az a bootcamp?

tovabbtanulas_programozo

Legyél te is informatikus! Oké, de hogyan? Elmondjuk! Ez a cikk egyaránt szól a fiataloknak és a szülőknek, hiszen választ ad arra a kérdésre, hogy milyen képzésekkel juthat előre az a fiatal, akit érdekel a fejlesztői munka, és aki a számítógépek világában képzeli el jövőjét.

Laptopok, mobilok, asztali gépek, tabletek mindenütt, és ahogy haladunk előre, úgy válnak a tárgyak körülöttünk intelligenssé. Okos a kávéfőző, a fűtés, a világítás (vagyis az otthonunk), az autónk, és persze megszámolni is nehéz, hogy egy-egy nap hányszor használunk olyan eszközt, aminek létrehozásához programozói és szoftverfejlesztői munkára volt szükség.

A szakma pedig egyre fontosabb szerepet kap Magyarországon is, és egyre jobb képzések indulnak, hogy a fiatalok felkészülhessenek a 21. század harmadik évtizedének elvárásaira. Hogy milyen fontos a programozás mint szakma (hazánkban), azt jól mutatja, hogy a Future Makers Nagydíj, ahol 10-17 év közötti fiatalok versenyezhetnek egymással, már Magyarországra is megérkezett. Egyre többször beszélünk a programozásról, egyre többen ismerik fel fontosságát, és egyre több szülő látja be: enélkül már mozdulni sem lehet.

És a magyar fiatalokat nem kell félteni:

  • a HackerRank által készített rangsorban (egy kvázi virtuális olimpián) Magyarország az ötödik helyen szerepel;
  • 2017 májusában pedig a St. Louisban megrendezett FIRST Championship keretén belül a hazai fiatalok a 3. helyet szerezték meg a robotprogramozási és természettudományos szekcióban.

Mi kell ahhoz, hogy programozó légy?

Először is szögezzünk le valamit: programozónak lenni közel sem olyan, mint ahogy azt néhány amerikai film ábrázolja, és a szakma sztárjainak sem olyan az élete, mint Hugh Jackmannek a Kardhalban. Érdekes hivatásról van szó, de mondjuk ki őszintén, a valóságban igencsak ritka a golyózápor és az állami szerverre történő 60 másodperces behatolás. Az viszont tény és való, hogy a programozás rohamléptekkel fejlődik, és hogy a tanulás vagy a tapasztalatszerzés nem egyszerű feladat, hiszen

  • egyrészt van egy sor programozási nyelv, amit megtanulhatsz (Java, C#, PHP, C++, Python, tessék, bátran szemezgess velük ábécé-sorrendben),
  • másrészt a programozáson belül rengeteg irányvonal van.

Első lépésként nézz utána (vagy gondold végig, ha már ismered az opciókat), hogy mi érdekel a szakmán belül, hiszen programozni sok mindent lehet, nemcsak számítógépes játékot meg a Windows-t. Aztán jöhet az, hogy melyik programozási nyelvet érdemes először megtanulni: erre itt találsz egy rendkívül részletes ábrát, ami akár egy jó algoritmus, tökéletes utasításokat ad a következő lépésekre. És még A Gyűrűk ura is benne van.

Emellett meg kell találnod a legjobb iskolát (ahol átfogó alaptudást szerezhetsz), a leghasznosabb könyveket (sajnos ezek általában angol nyelven érhetők csak el), valamint sok-sok gyakorlásra is szükséged van, hogy profi szintre fejleszthesd magadat.

És hogy mikor érdemes elkezdeni? Nos, a lehető leghamarabb (akár 8-10 évesen), de 17-18 évesen sem kell félni attól, hogy esetleg lecsúsztál valamiről, hiszen van rá példa, hogy valaki a szabad bölcsészet rögös útjai után fordult a programozás bináris szépségei felé.

Nemcsak a fiúké a világ

Nyáron igencsak érdekes és tanulságos dolog történt a Google háza táján, amikor a cég egyik vezető szoftvermérnöke a belső levelezőlistán elmondta a véleményét arról, hogy miért nem képviselik magukat a nők jobban a programozás szakmájában. A dologról azóta is élénk vita folyik, de azt leszögezhetjük, hogy az informatika úttörői között rengeteg nőt találunk. Maradjunk csak a nosztalgikus pillanatoknál és a NASA-nál: a holdraszállás-programot Margaret Hamilton írta, az Apollo-13 legénységét pedig kvázi Katherine Johnson mentette meg (nézzétek meg A számolás joga című filmet, igazán felemelő).

Szóval számoljunk le az avitt nézetekkel, főleg, hogy ebben a bizonyos nosztalgikus korban nagyon sok programozó nő volt, és a köztudatban is az élt ekkoriban, hogy a „programozás a nők dolga”. Középiskolás lányok, figyelem! Ti is lehettek programozók. Hogy miképp? Nézzük akkor a lehetőségeket. Lányok és fiúk, öveket becsatolni (számítógépeket bekapcsolni), mert indulunk!

blog-body-lany-programozo

A programozás nemcsak a fiúk „játéka”, és ma már egyre több fiatal lány dönt úgy, hogy kipróbálja magát ebben a szakmában.

Ingyenes online kurzusok

Képzeld csak el a következőt: felkelsz reggel (egy neked tetsző időpontban), bekapcsolod a számítógépedet, felkeresed a megadott linket, meghallgatod az aznapi előadást, később (amikor neked kényelmes) megtanulod és begyakorlod az adott tudást, majd abszolválod a kurzust. Ennyi és ennyire egyszerű!

A digitális világ előnyeinek egyik legszebb példája a netes tanfolyam, amely lehetővé teszi, hogy akár tőled több ezer kilométerre lévő intézmények képzéseit is elvégezhesd, anélkül, hogy utaznod kellene.

Hasznos és ingyenes kurzus a Udacity "Intro to Computer Science" tanfolyama, de rengeteg internetes képzés közül választhatsz a Udemy, az edX vagy a Coursera oldalán, valamint a Yale, a Harvard, az MIT vagy az Oxford online learning felületein. Ezekhez értelemszerűen stabil angolnyelv-tudás szükséges. Ha viszont te a személyesen elvégezhető tanfolyamok híve vagy, akkor jöjjenek az igazán érdekes, Magyarországon nemcsak elérhető, de kiválónak deklarált képzések.

Logiscool

Fiatal vagy és programoznál? Nem akarsz mindenáron profi (tehát pénzért dolgozó) programozó lenni, de érdekel ez az izgalmas szakma? Netán a gyermeke jövőjét tudatosan tervező szülőként pontosan látod, hogy milyen fontos a digitális írástudás? A Logiscool az egyik első olyan kezdeményezés, amely fiatal lányoknak és fiúknak szeretné megtanítani a programozás szépségeit, ráadásul egy magyar ötletről beszélünk, amely azóta már 7 országban van jelen, és ami több mint 10 ezer diákkal ismertette meg a programozás szépségeit. A fizetős intézmény játékos formában tanítja meg a diákokat a Scratch program használatára, és a képzés egyre népszerűbb a fiatalok körében. Az iskola saját oktatási platformmal rendelkezik (Scoolcode), és a moduláris tananyagnak köszönhetően egymásra épülnek a legfontosabb elemek. A gyerekeket fiatal oktatók tanítják, akik tökéletesen beilleszkednek abba a világképbe, amit a Logiscool elképzelt (és megvalósított). És hogy mitől olyan különleges még ez az iskola?

  • Nincs számonkérés! Hurrá!
  • A diákok játékos feladatokkal készségszinten tudják elsajátítani a legfontosabb tudnivalókat.
  • Az alapok megtanulása után a gyerkőcök mobilalkalmazásokat fejlesztenek, később pedig Pythonban programoznak. Még később pedig C#-ben, ami azért már igencsak bonyolult. Tehát van perspektíva, van „életpálya”.
  • És persze ott vannak a nyári táborok is egy sor izgalmas program.

Skool

Mit is írtunk fentebb? Hogy a programozás nem csak a fiúk játéka? Nos, a Skool ezt próbálja meglovagolni, hiszen a Technológiai Oktatásért Alapítvány által szervezett képzések a 8-18 éves korú lányoknak nyújtanak ingyenes foglalkozásokat. A független magyar szervezet célja az, hogy növelje a fiatal magyar lányok technológiai affinitását, és hogy a képzés segítségével elérje, a jövőben minél több nő vegyen részt az innovatív technológiák létrehozásában. Csak néhány példa, hogy milyen izgalmas foglalkozások várják a csajokat (he-he) a Skoolban:

  • Scratch játékfejlesztés,
  • LEGO Mindstorms foglalkozás (a Morgan Stanley-nél),
  • de vannak fél- vagy egynapos műhelymunkák
  • és érdemes kipróbálni a Skool Klubot (ami egy 10 alkalmas foglalkozássorozat).

KódGarázs

A KódGarázs mottója szerint a fejlesztést nem lehet elég korán elkezdeni, ezért az intézmény igyekszik a fiatalokat minél korábban bevonni a programozás rejtelmeibe. Mégpedig a lehető leghamarabb: a KódGarázs 10-16 éves lányoknak és fiúknak szervez iskola utáni képzéseket, hogy a diákok már fiatalon megismerkedhessenek a fejlesztői élettel. A képzés megalkotói szerint az egész a Skoollal indult, ahol olyan közösséget hoztak létre, amit imádtak a lányok, és amiről persze hamar kiderült, hogy az a fiúkat is érdekelné. A KódGarázs olyan hely lett, ahol felkészítik a jelentkezőket arra, hogy mire van szüksége a menő fejlesztőcégeknek, és hogy miképp lehet robotot építeni, weboldalt szerkeszteni, mobilappot készíteni vagy videójátékot programozni.

Vodafone Digitális Iskola (és a digitális angyalok)

A Vodafone és alapítványa (a Vodafone Magyarország Alapítvány) is azok közé a nagy multik közé tartozik, amelynek kiemelten fontos, hogy képezze a jövő generációját, és hogy segítse a hátrányos helyzetű fiatalok digitális ismereteinek fejlesztését.

A Digitális Iskola keretén belül 25 intézménynek (és majd’ 700 diáknak) segítenek díjmentesen használható neteléréssel és táblagépekkel, valamint az alapítvány finanszírozza a gyermekek és a pedagógusok netbiztonsági oktatását is.

A Vodafone Magyarország Alapítvány ráadásul nem először keres angyalokat, akik másoknak segíthetnek azzal, hogy munkájuk során megpróbálják felszámolni a digitális analfabetizmust a hátrányos helyzetű gyerekek körében. A Főállású Angyalok egy éven keresztül segítik a kiválasztott non-profit szervezetek munkáját.

blog-body-programozo-gyerekek

Nem lehet elég korán elkezdeni: már Magyarországon is elérhetők olyan iskolák, ahol 10 éves kor alatt is tanulhat a gyermek programozni.

Kürt felnőttképzés

Azoknak sem kell persze szomorkodniuk, akik egy kicsit későn, talán épp felnőttként ébrednek rá arra, hogy a programozás érdekli őket. A Kürt Akadémia több olyan képzést is indít, amely hozzásegítheti az idősebbeket ahhoz, hogy felkészülten fogadják a változásokat. Van például

  • agilis vezetés,
  • Artificial intelligence,
  • IoT (dolgok internete),
  • etikus hacker
  • vagy épp data science képzés,

ezek ősz-tavasz rendszerben várják a hallgatókat, akiknek két félévet kell abszolválniuk. A magas minőségű oktatásnak viszont elkérik az árát, szóval arra készüljünk, hogy a Kürt oktatásaiért mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Cserébe ez tökéletes opció lehet anyunak-apunak, ha lépést szeretnének tartani a programozást iskolában vagy iskola utáni képzésen tanuló gyerkőccel. Nem mellékesen újabb téma dobható be a családi vacsorán, és a szülőknek sem csak pislogniuk kell a sok „hadova” hallatán.

Hol tartanak mások?

Nos, a fejlett országok esetében mást és mást láthatunk, de azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy nekünk azokat érdemes követni, akik felfedezték a digitális írástudás fejlesztésében rejlő lehetőségeket.

Ez a jövő, mondhatnánk, és hogy ez már a döntéshozókat sem hagyja hidegen, arra kiváló példa, hogy az Egyesült Királyságban már kötelező programozást tanítani az iskolában.

Ausztráliában elképesztő összegeket költöttek (és költenek továbbra is) arra, hogy az iskolák szélessávú hálózattal rendelkezzenek, és hogy minden gyerekre jusson egy számítógép. Természetesen itt hódít a távoktatás is, ami nem csoda, hiszen szigetországban előfordul, hogy az iskolától távol élő fiatalok rádión keresztül kapják meg a szükséges napi tudásbetevőt.

Dél-Koreában kísérleti iskolákat hoztak létre, és több mint egy tucat online főiskolájuk van; ez utóbbi terén például nagyon jól állnak a skandináv országok is, Svédország például az oktatás terén a negyedik legegyenlőbb ország. A digitális szakadék ezekben az országokban valóban sekély…

De figyelmünk ne csak Nyugatra irányuljon, hiszen ott van Észtország, ami kis túlzással digitális paradicsommá fejlődött az elmúlt évtizedekben. Az ország amúgy is úttörő ezen a téren (bizony, az ott egy „digitális társadalom”), és több program is létezik, amely az iskolások között keresi a jövő IT-zsenijeit. Kérem tisztelettel, arról a helyről beszélünk, ahol a hírek szerint 20 perc sem kell ahhoz, hogy valaki regisztráljon egy e-vállalkozást.

Hova tart a programozás?

Nem egyszerű megtippelni, hogy merre tart a programozás, és hogy mi történik majd 10 év múlva. Gondolj csak arra, hogy hozzáértők szerint mik lesznek a jövő szakmái:

  • UX designer (felhasználói élményekkel foglalkozó szakember)
  • Chatbotos (az emberi interakciókat lemodellező szakember, aki tudásával segíti, hogy a chatrobotok releváns beszélgetést folytathassanak velünk, emberekkel)
  • Growth Hacker (a kispénzű, mégis nagy potenciállal bíró vállalkozások marketingszakembere
  • Social Influencer (véleményvezér)
  • Mood Manager vagy Happiness Manager (a munkavállalók boldogságáért felelős szakember)

Az olyan szakmákról pedig nem is beszéltünk még bővebben, mint a 3D ezermester, a személyes adatbiztonsági tanácsadó, a log-file nyomozó, az okosotthon-programozó és automatizálási mérnök, a családi génkészlet-specialista vagy a bio-informatikus. A programozás egy olyan szakma, amely leginkább egy mozgó célponthoz hasonlít, amit a 100 km/h-s sebességgel száguldó vonat ablakából szeretnénk eltalálni. A célközönség és a technológia folyamatosan változik, új megoldások és eszközök törnek be a piacokra, és szinte csak ezek tűnnek biztosnak:

  • az adatbázisok mind szofisztikáltabb analíziseket tudnak majd végrehajtani
  • a dolgok internete (internet of things) egyre több platformon jelenik meg
  • előretörést tapasztalunk a nyílt forráskódok terén
  • a teljes programokat pedig idővel leváltják a plug-inek

Izgalmas? Szerintünk az. Egy biztos: nem lehet elrontani a gyermeked felkészítését, ha megtanítod őt programozni, és ha érteni fogja a „jövő nyelvét”. Ne feledd, egy sor olyan szakma jön a közeli jövőben, amiről még csak nem is tudunk semmit, a digitalizáció pedig töretlenül hódít. Egy biztos: a programozás a jövő szakmáinak egyike, gyermeked pedig érvényesülni fog, ha ez a terület nem ismeretlen számára. Megéri tehát felkészülni.