11 dolog, amit az utasbiztosítás fizethet helyettünk

utas_11dolog

A külföldre utazók jelentős részének ma már nem kérdés, hogy érdemes-e utasbiztosítást kötni, mivel köztudott: a bankkártyák többségéhez tartozó utazási védelem vagy az Európai Egészségbiztosítási Kártya hasznos ugyan, de korántsem elegendő a gondtalan nyaraláshoz. Azt azonban már jóval kevesebben tudják, hogy pontosan mire is fizet egy utasbiztosítás, így előfordul, hogy baj esetén az utazók nem igényelnek kártérítést, pedig jogosultak lennének rá.

Manapság az utazókat az érdekli leginkább, hogy

  • térít-e az utasbiztosítás COVID kapcsán?
  • milyen egyedi szolgáltatások vannak a koronavírus kapcsán?
  • mik a sztornó biztosítási védelem jellemzői?
  • mi az eljárás az utazásra nem ajánlott országok kapcsán?

A koronavírus mellett azonban számos egyéb baj is történhet egy utazás során, amit az is jól mutat, hogy például az UNION Biztosító - amelynek több százezer, utasbiztosítással rendelkező ügyfele van - a múlt évben átlagosan több mint 150 ezer forintot fizetett ki egy-egy károsult ügyfele ellátására. Fontos tehát tisztában lenni azzal is, hogy

  • kapunk-e pénzt, ha valami miatt elmarad a nyaralás vagy az előre kifizetett sportesemény, koncert, tevegelés?
  • fizet-e a biztosítás, ha eltűnnek az irataink vagy a pénzünk?
  • jár-e kártérítés, ha a strandon ellopják a tabletünket?
  • ki kell-e fizetnünk, ha a gyerek kárt okoz a szállodában?

1. Betegségek és balesetek: a gyomorrontástól a törésen át a napi 9 milliós ellátásig

Nyilván soha nem jó program a kórházi ágyat nyomni egy betegség vagy baleset miatt, ám ez aligha jöhet rosszabbkor, mint a nyaraláson: a külföldi kezelés költsége ugyanis akár egy kisebb budai lakás árát is elviheti.

Az elmúlt években például az UNION Biztosító az egyik ügyfelének több mint hétmillió forintos thaiföldi kórházi számláját térítette, egy másik, az Egyesült Államokban kórházba került ügyfelének pedig több tízmillió forintra rúgó kezelését fedezte - ez persze nem meglepő annak fényében, hogy az USA-ban az ellátás díja kirívóan magas: akár a napi harmincezer dollárt (nagyjából 9 millió forintot) is elérheti.

Ám tévedés azt gondolni, hogy baj csak a távoli országokban vagy hosszú utazások alatt történhet velünk, hiszen például az UNION Biztosító 2018 júliusi adatai szerint statisztikailag a Horvátországba autóval utazó, vízparton nyaraló, 18 és 45 év közötti életkorú turisták voltak kénytelenek a legtöbbször igénybe venni utasbiztosításukat. Ők főleg gyomorrontás, hányás vagy hasmenés miatt fordultak orvoshoz, és átlagosan 36 ezer forintos számlát nyújtottak be a biztosítónak. Emellett gyakoriak a kisebb-nagyobb balesetek is: a strandon vagy a vízben a kagylók, medúzák vagy víz alatti sziklák okozta sérülések, illetve a végtagtörések, rándulások is, amelyek kapcsán átlagosan 45-50 ezer forint értékű ellátást finanszírozott az UNION.

A kérdés már csak az, hogy pontosan mit fizet egy utasbiztosítás, ha megbetegszünk vagy balesetet szenvedünk a nyaralás alatt.

Egy jól megválasztott biztosítás fedezheti többek között

  • az esetleges kórházi önrész, a vizitdíj és a kórházi napidíj összegét,
  • ha szükséges, a magánkórházi ellátást,
  • egy balesetnél a mentés (például a helikopteres szállítás) költségeit,
  • a vizes sportok (például a búvárkodás, a vízisí vagy a banánozás) miatt szükséges ellátást,
  • a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök árát,
  • beteglátogatás esetén a családtagok kiutazásának és szállásának a költségét,
  • illetve a beteg hazaszállítását is.

2. Most mindenki ettől retteg: fizet a biztosító a koronavírusra?

A külföldi utazást tervező ügyfelek többsége ezt a kérdést teszi fel most elsőként. Érdemes tehát olyan utasbiztosítást választanod, amely téríti a külföldi egészségügyi ellátás, valamint a hazautazás vagy hazaszállítás extra költségeit, ha esetleg a nyaralás alatt elkapod a koronavírust.

Fontos tudni, hogy az utasbiztosítás csak akkor fizeti ezeket, ha az adott ország, ahová utazol, nem szerepel a Külgazdasági és Külügyminisztérium által utazásra nem javasolt térségek között! Ha viszont a kiutazásod után sorolja át a Külügyminisztérium az úti célodat az utazásra nem javasolt országok közé, akkor érvényes lehet ott is a biztosításod.

És ki fizet akkor, ha egy, a nyaralásod alatt elrendelt közegészségügyi, járványügyi zárlat (vagy közismertebb nevén karantén) miatt kell extra költségekbe verned magad? Mi van, ha a hosszabb kint tartózkodás miatt több szállásdíjat kell fizetned, vagy a repülőjegy átfoglalása, esetleg egy elmaradt program miatt keletkezik anyagi veszteséged? Ezekben az esetekben egy megfelelő utasbiztosítás az extra szállásköltséget és a hazautazás többletköltségét is térítheti egy adott összeghatárig.

3. Ha négylábúval nyaralsz, kutya bajod se lesz…

Ha egészségügyi problémák és balesetek nélkül „megússzuk” a nyaralást, sajnos még akkor sem biztos, hogy elkerüljük a külföldi kórházakat, ugyanis házi kedvencünket is utolérheti a balszerencse a nyaralás alatt. Elég csak egy durvább rovarcsípésre gondolni, de akár a négylábúak is összeszedhetnek valamilyen komolyabb fertőzést az út során, ebben az esetben pedig a kutyák és cicák orvosi ellátása és gyógyszerei sokba kerülhetnek. Egy, az ilyen jellegű költségekre is fedezetet nyújtó utasbiztosítás viszont ezeket a kiadásokat is megtérítheti.

blog-body-kutya

4. Ha mégsem tudsz elutazni, vagy előbb hazajössz - élmények biztosítva!

Lehetünk bármilyen elővigyázatosak manapság, nem nehéz elképzelni, hogy például egy betegség miatt elmarad - vagy jobb esetben csak lerövidül - a régóta várt nyaralás. A gyerekkel utazók számára ez egyébként sem ismeretlen helyzet. Emiatt sokan elbukhatják az előre kifizetett szállás, a repülőjegy vagy a bérelt autó, esetleg egy program – például egy sportesemény, egy fesztivál vagy a tevegelés – általában borsos árát.

Ha viszont olyan biztosítást kötünk, akkor baleset vagy betegség - sőt, akár az állásunk elvesztése - esetén is visszakaphatjuk többek között

  • a repülő- és a vonatjegy, illetve
  • a fel nem használt utazási napok (például a szállás) költségét,
  • az autóbérlés,
  • a turisztikai program,
  • a körutazás díját vagy
  • síelés alkalmával a síbérlet árát is,

ha előbb kell hazajönnünk, vagy esetleg el sem tudunk utazni.

5. Ha csődbe megy az utazási iroda

Sajnos az elmúlt években az sem volt példa nélküli, hogy csődbe ment egy-egy hazai vagy külföldi utazási iroda, egy ilyen kellemetlen helyzetben is számíthatunk azonban olyan biztosítóra, amely a megszakított utazás kapcsán díjvisszatérítéssel, illetve a telefonköltségek térítésével tud hozzájárulni a kárenyhítéshez.

6. Ha elveszne a poggyászod vagy késne a repülőd

2015-ben 23 millió poggyász veszett el a világ repülőterein, azaz minden ezer utasra 6,5 darab ilyen bőrönd jutott. Ugyancsak sokan foghatták a fejüket a légitársaságok járatainak késése, törlése és túlfoglalása miatt is. De ki téríti meg ilyen esetekben a kárunkat, például az értékes időnket, vagy azt, hogy be kell szereznünk néhány új ruhát?

Ha eltűnik vagy megrongálódik a bőröndöd vagy az abban szállított holmijaid, arra számíthatsz, hogy a biztosító egy adott keretig téríti a személyes tárgyaid értékét, míg a csomagjaid 6 vagy 12 órán túli késése esetén fizetheti például a piperecikkek, egy fürdőruha vagy egy váltás ruha beszerzését. Ha pedig a járattal akad probléma, általában a többletköltséget – például a szállást és az étkezést – állja.

7. A négykerekűről se feledkezzünk meg!

A koronavírus-járvány idején persze a korábbi évekhez képest jóval többen indulnak útnak repülő helyett autóval, így nem haszontalan dolog áttekinteni, mire is fizethet egy utasbiztosítás, ha az út szélén hagy a paripa - például egy baleset vagy műszaki hiba miatt.

Ilyenkor a biztosítónk megszervezi és fizetheti helyettünk

  • a helyszíni javíttatást vagy a szervizbe szállítást,
  • az alkatrészcserét,
  • a defektes gumiabroncs költségét,
  • a csereautó bérlését vagy a hazautazást,
  • sőt, akár még a szállást is a javítás idejére.

8. A tolvajok a tengerpartra se napozni járnak!

Szerencsére a legtöbben épségben eljutnak például valamelyik közeli tengerpartra, és sietve szúrják le napernyőjüket a homokba. De ki vigyáz utána a mobilra, fényképezőre, tabletre, egyéb kütyüre? Arról nem is beszélve, hogy sokan (például a búvárok, szörfösök) a drága sportfelszerelésüket is magukkal viszik az utazásra. A turistákra utazó tolvajok ugyanis akár egy szempillantás alatt is képesek ellopni ezeket - egy jól kiválasztott utasbiztosítással azonban a laptop vagy más okos eszközök, illetve a sportfelszerelések eltűnése után is járhat térítés a biztosítótól.

blg_body_utasbiztositas_dija-8

9. Ha te okozol bajt, és fizetned kell

„Volt olyan eset, hogy egy véletlenül leejtett értékes porcelán miatt követelt kárpótlást a szállásadó az ügyfelünktől, míg egy másik biztosítottunk egy vízi járműben okozott kár miatt hívott minket segítségért” - mondja Szabó Tamás, az UNION utasbiztosítási szakértője.

Nem sokan tudják, hogy abban az esetben, ha kárt okozunk más tulajdonában vagy akár testi épségében, akkor kártérítési kötelezettségünk keletkezhet. Tipikus példa, amikor a gyerekek a szállodai szobában fociznak, és betörik a lapostévé képernyőjét. A számlát ilyenkor az fizeti, aki a kárt okozta - egy megfelelő utasbiztosítással viszont akár a biztosítónk.

A külföldi nyaralás során - extrém esetben - a helyi rendőrséggel is meggyűlhet a bajunk, például akkor, ha közlekedési baleset okozása miatt letartóztatnak. Ekkor – az utasbiztosítás terhére - igényt tarthatunk ügyvédre, tolmácsra vagy az óvadék megtérítésére is.

10. Ha eltűnnek az irataid vagy a pénzed

Bűncselekménybe persze jobb esetben nem vétkesként, hanem „csak” áldozatként kerülünk, például akkor, ha ellopják az iratainkat, úti okmányainkat vagy a pénzünket. Aligha kell magyarázni, hogy külföldön ez még nagyobb problémákat okoz, mint idehaza. Ilyenkor a helyi magyar konzulátushoz kell fordulni: az útlevél vagy a személyi igazolvány ellopásának vagy elvesztésének bejelentése után a konzul állítja ki az ideiglenes hazatérési engedélyt.

Ha ilyen bajba kerülsz, gondolj a biztosítódra is, hiszen

  • térítheti a konzulátusra utazás költségét,
  • fizetheti a konzul által kiállított,
  • ideiglenes útiokmány díját és pénzsegélyt is küldhet a részedre.

11. Ha mégis inkább itthon nyaralsz idén

Nem csoda, ha a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos statisztikákat, és a folyamatosan változó utazási korlátozásokat látva sokan inkább úgy döntenek, hogy idén itthon töltik a szabadságukat. De mit tehetnek, akik így is aggódnak, hogy történik valami?

A belföldön nyaralóknak érdemes lehet egy belföldi utasbiztosítást kötni, ami egyrészt biztosíthatja az autó vagy motor elszállítását, ha balesetet szenvedünk, vagy meghibásodik a jármű, másrészt anyagi védelmet kínálhat számunkra egy súlyos baleset esetén.

Ne feledd: a biztonság bármikor, bárhonnan elérhető!

A nyugodt utazás, azaz egy utasbiztosítás díja csupán 450-600 forint naponta és fejenként. A teendőd mindössze annyi, hogy kiválasztod a megfelelő ajánlatot, a biztosítást pedig - akár mobiltelefonon - megkötöd. Egyetlen lényeges dolog még, hogy Magyarország területéről tedd meg ezt! És ne feledd: a segítség – azaz a biztosítód magyar nyelvű, 0-24 órában elérhető segélyvonala – bármikor, bárhonnan, bármilyen helyzetben elérhető!

Akár a környező országokba, akár a világ távoli pontjára utazol, védelmet élvezhetsz többek közt betegség, baleset, pogyászkár esetén.

Utasbiztosításod okostelefonon vagy tableten is pár perc alatt megkötheted, akár indulás előtt is. A biztosítás azonnal életbe lép, miután bankkártyával rendezted a biztosítás díját.