Van-e kiút a magyar egészségügyből?

A magyar egészségügy romlása nem ma kezdődött. Az optimisták szerint innen már csak felfelé vezet az út, a pesszimisták szerint ez még közel sem a vég. Az állami rendszer roskadozása mellett a magánegészségügy furcsán ugyan, de virágzik, és igény is volna rá.

A napokban olvashattunk egy egészen elképesztő, és még kicsit gondolkodnunk kell, hogy kitaláljuk, leginkább milyen jelzővel illethető hírt: egy magyar orvos, miután a műtét után a páciense meghalt, visszaküldte a családnak a műtét előtt kapott 50 000 forint hálapénzt. Nem is az az érdekes, vajon a műtét sikerülhetett-e volna jobban. Hanem az, hogy bár aligha jelent a családnak a visszakapott összeg vigaszt, de mégsem kell azt érezniük, hogy feleslegesen kidobott pénz volt. Hány orvosnak jutna eszébe egy sikertelen, vagy felesleges beavatkozás után visszaküldeni a pénzt?

Pedig a paraszolvencia sokszor tényleg feleslegesen kidobott pénz, mert nem feltétlenül kapunk vele jobb ellátást. Ma már olyan szinten épült be az egészségügyi rendszerbe, hogy nem is a minőséget várja el az ember általa, hanem tudja, hogy adnia kell.

A hálapénz ma már a legkevésbé a háláról szól: inkább az előnyszerzés, a kényszer vagy az elvárásoknak való megfelelés miatt van jelen – derült ki egy kutatásból is. Ám régebben még talán valódi előnyöket remélhetett a hálapénzt adó: főként a nővéreknél – több odafigyelést, alapvetően. Ma erre talán van esély, de olyan nagy az ápolóhiány, hogy akkor sem biztos, hogy nagyobb odafigyelést kap a beteg, ha megfizeti.

Se orvos, se ápoló

A magyar egészségügy aligha volt a jelenleginél sokkal rosszabb helyzetben az elmúlt években. Nem csak ápolóból, de ami még sokkal nagyobb baj, orvosból is rettenetes hiány van.

A magyar orvosok és ápolók hihetetlen tempóban és számban mennek külföldre dolgozni, a skandináv és angolszász egészségügyben lényegesen magasabbak a fizetések, ez pedig, azoknál a szakorvosoknál, akik nem számíthatnak paraszolvenciára, hatalmas elszívó erőt jelent. Nem véletlen, hogy aneszteziológust már alig lehet itthon találni, az altatóorvos ugyanis nemhogy a legritkább esetben, de soha nem kap hálapénzt. Ráadásul már nem csak a nyugat, de akár a kelet is csábító lehet: Magyarország keleti megyéiből sok orvos úgy jár át magasabb jövedelemért Romániába dolgozni, hogy át sem kell költöznie.

Segít a béremelés?

Hogy segít-e a bejelentett (amúgy nem jelentéktelen) többlépcsős béremelés, ma még nem tudni, de szakemberek szerint ez maximum lassíthatja a folyamatot, érdemi, és legfőképp azonnali hatása nem lesz. Annál is kevésbé, mert a béremelés utáni fizetések sem fogják elérni a vonzó nyugati fizetéseket.

Honnan lesz orvos és ápoló?

Jó kérdés. Pedig minden bizonnyal lenne pénz az egészségügyben, sőt, van is. Egyrészt tudjuk, hogy milyen hatalmas a rendszerben lévő hálapénz mértéke: becslések szerint 24 és 42 milliárd forint között mozgott már 17 évvel ezelőtt is, egy 2009-es kutatás 75 milliárdot saccol, de vannak, akik a 100 milliárdot sem keveslik. Ez hatalmas összeg, és gondoljuk végig, ha legális csatornába kerülne, mennyire másként néznénk az egészségügyet.

Van rá esély? Biztosan, de nem a közeljövőben. Olyan átfogó egészségügyi reformot ugyanis senki nem mer felvállalni, amelyik megszüntetné a paraszolvenciát – hogy a költségvetési milliárdok hiánya vagy az orvoslobbi ereje a ludas inkább, nehéz eldönteni.

Van-e lejjebb?

Szakértők szerint pedig a rendszer nem tartható tovább, mintha egyre több rémtörténetet hallanánk az egészségügyből. Egyes kórházak állapota katasztrofális, sok helyen nem megfelelő a műszerezettség, alapvető eszközök hiányoznak, a kórházi koszt a legtöbb helyen siralmas. És közben tudjuk, hogy se elég orvos, se elég ápoló. Ha szörnyülködni szeretne valaki, akkor bátran kattintson erre és erre a linkre, itt gyűjtik össze lelkes honfitársaink a kórházi kosztról készült képeket.

Sokakban felmerült már amúgy, hogy minek is kórházi koszt, amikor ígyis-úgyis hoznak be nekünk, ha valaki (ellenőrzött keretek között) lemondana róla, szintén sok pénzt lehetne más célra fordítani.

A magyar egészségügy romlása persze nem tegnap kezdődött: ez olyan örökség, amelytől úgy látszik, nem fogunk tudni egyhamar megszabadulni, és hiba lenne érte egyik vagy másik politikai oldalt felelőssé tenni: ez a magyar társadalom közös felelőssége egyben. És a magyar nem csak hálapénzre költ, a furán szabályozott, de mégiscsak működő magánegészségügybe szintén sok pénzt öntünk. Hogy miképp kellene működtetni az egészségügyi rendszert, arra a világon sok válasz van, de természetesen mind országspecifikus. Semmiképp nem lehet összehasonlítani mondjuk a svéd (szintén alapvetően ingyenes) rendszert a magyarral, mert a két ország gazdasági teljesítőképessége között eleve hatalmas a különbség. De tudjuk azt is, hogy az USÁ-ban micsoda felfordulással járt az Obamacare néven ismertté lett egészségügyi reform.

A finanszírozás és az állami szerepvállalás kérdése mindenhol vita tárgya: de a hálapénz magyar sajátosság, Európában sehol nincs párja. A magyar egészségügy finanszírozási szerkezetében jelentős a magánszféra szerepe, ez az egészségügyi ráfordítások 38%-a (szemben a magánkiadási részesedés 27%-os OECD átlagával). És áldoznánk is az egészségre: rövidebb várakozási időért, minőségi ellátásért, ellátás-szervezésért a többség (62%) hajlandó lenne külön fizetni (a Századvég-MABISZ 2015-ös reprezentatív országos kutatása alapján), és 80% emiatt kevesebbet, vagy egyáltalán nem is fizetne hálapénzt a jövőben.

Szívesen fizetnénk

Tehát nagyon szívesen cserélnénk el az illegálist a legálisra, ha tudjuk, mit kapunk a pénzünkért. A magánfinanszírozásra, egészségbiztosításra nyitott ügyfelek havonta átlagosan 6 800 - 7 100 Ft közötti díjat lennének hajlandóak fizetni az ellátás megszervezésért, várakozási idő nélküli ellátást tartalmazó széles körű egészségbiztosításért. A teljes magyar lakosság 28%-a nyitott erre, a potenciális célcsoportból még külön kiemelkedett a 40-49 éves korosztály (45%) és a középiskolai vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezők csoportja (34-41%). Jelenleg az privát egészségügyi szolgáltatás azonban csak a járóbeteg-ellátásban működik.

Szerencsére itt tisztul a helyzet: egyre kevesebb az állami intézmény keretei között működő „maszekolás” és egyre több az olyan szolgáltató, amely szinte teljes egészében függetlenül működik. Ugyanakkor ugyanaz érvényesül itt is, mint a paraszolvenciánál, a betegnek az a legfontosabb, hogy megfelelő ellátást kapjon, kevésbé foglalkozik a dolog gazdasági hátterével. A járóbeteg-ellátásban van lehetőség, fekvőbeteg-ellátásban aligha. A szakrendelések viszont virágoznak. Van, aki csak magánpraxist visz, van aki az állami mellett „maszekol”, kereslet mindenképpen van.

Virágzás a romokon

Egy kis magyar vállalkozás a magánorvosok között próbálja eligazítani a betegeket, a www.foglaljorvost.hu weboldalon szakmák szerint jelentkezhetünk be időpontokra, minősített orvosokhoz. Van biztosító, amely hasonló szolgáltatást kínál partnereinek, ami azért is fontos, mert a magyar egészségügyi rendszernek a fent már hosszasan részletezettek mellett további nagy problémája, hogy lutri, milyen orvoshoz kerülünk. Az hogy melyik szakorvos kit ismer és kit ajánl, vagy épp ismerősi körből ki ajánl jó orvost, tényleg csak mázli kérdése. Pedig akár ezen is múlhat az életünk. Hány olyan sztorit ismerünk, ahol rutinvizsgálaton derült ki valami komoly baj. Ugye.

Tudjuk persze azt is, hogy egyes vizsgálatokra milyen irtózatosan sokat kell várni – normál esetben. Itt legtöbbször még a hálapénz sem feltétlenül segít, nincs ugyanis kit „lefizetni”.

Tegyük hozzá, hogy már a magyar piacon is találunk olyan biztosítást, amellyel a legfontosabb diagnosztikai vizsgálatok várakozás nélkül elérhetők. Csábító az ajánlat: a nagy értékű CT, PET-CT és MRI vizsgálatokat megszervezik és a költségeket is megtérítik .

Mindig csak a pénz

És akkor újra a pénznél vagyunk. Ha azt kérdezik tőlünk, honnan lesz pénzünk bármilyen egészségügy célra, akkor csak azt tudjuk mondani, hogy bármilyen megtakarítási formának köszönhetően. Mert akár ambulánsan műtenek minket itthon, egy magán kft keretében 2-300 ezer forintért, akár 10-20 ezer forintokat fizetünk alkalmanként a magánrendelésen az orvosnak, akár hálapénzre kell 50-100-200 ezer forint, vagy ne adj isten, még több, kell tudnunk hová nyúlni.

Senkit nem beszélnénk le az egészségbiztosításról, sőt, de érdemes máshogyan is megtakarítani a célra. A hálapénzt például egyetlen biztosító sem számolja el. Arról nem is beszélve, hogy lehet olyan betegségünk, amelynél csak egy külföldi műtét hozhat megoldást, ennek ára pedig horribilis is lehet.

A magyar egészségügyben tehát rengeteg pénz van, és rengeteg is marad benne – nekünk érdemes azért tennünk, hogy a saját „egészségügyi rendszerünkben” szintén mindig legyen tartalék. Mert a pénz ugyan nem old meg mindent (láttuk a cikk eleji példában is), de ha nincs, akkor óriási hátránnyal indulunk.