Kávémánia: kotyogóstól a kapszulákig

Régen is nagy kávés volt a magyar, de manapság igazi kávé-őrület lett úrrá rajtunk. Nem csak a kávézók szaporodnak gombamód, de az otthoni kávézás és az otthoni kávégépek is elképesztő hódításba kezdtek. Kis kávékörképünk következik.

Szívükhöz közeli téma ez, hiszen Bécs a kávé otthona (is). Az igazi bécsi kávénak pedig nincs párja, hacsak nem az olasz. Álljunk is meg itt egy pillanatra. A bécsi kávé a pörköléstől bécsi, hiszen nyilvánvaló, hogy nem ott terem. Bécs ugyan sok meglepetést tartogat, például azzal, hogy kiváló bortermő vidék, de azért kávécserjék arrafelé sem bújnak elő a földből. (Sehol Európában, amúgy.) A bécsi kávét kevésbé pörkölik, ezért másmilyen, mint az olasz. Lágyabb, könnyebb, és a tejjel sokkal nagyobb barátságot ápoló kávé a bécsi pörkölésű kávé.

Mielőtt belemennénk a helyenként bonyolult részletekbe, időzzünk egy kicsit el a késő Kádár-kor kávéfogyasztási szokásainál, hiszen nem árt tudni, honnan is indultunk.

Daráló és kotyogós

Először is, kávét (majdnem mindig) lehetett kapni a boltokban. A legjobb az Omnia volt, ami azért messze nem volt olyan jó, mint a mai Omnia. Valószínűleg egy baráti afrikai országból importáltuk.

Viszont nem csak az Omnia, de semelyik kávé sem volt darálva. Akinek volt otthon kávédarálója (erősen szorítani kellett a tetejét, hogy ne ugorjon le, cserébe iszonyatosan rázott-zizegett a készülék), annak nem kellett már a boltban kicsomagolnia a zacsit és sorban állnia a kosártartó polc mellett elhelyezett kávédaráló gépekhez.

Ha az ember végre sorra került, kibontotta a frissen (és amúgy meglehetősen drágán) vásárolt kávét, fent beszórta az alkalmatosságba, az immár üres (bévül papírbélésű) zacskót a daráló nyílása alá helyezte, megnyomta a gombot és várta, hogy a darált kávé szépen visszahulljon oda.

Aztán ügyesen behajtotta és mehetett haza, imádkozva, hogy a zacskó ne boruljon ki, mert persze tökéletesen visszazárni, na, azt nem lehetett. Ha pedig esetleg a zacskós tej is kifolyt a szatyorban, és nyári hőségben cipekedtünk, akkor a szatyor alján össze is állt egy kis tejes török kávé. Ha sikerrel hazaértünk vele, akkor tömhettük a kotyogósba (ha jó volt a záró gumigyűrű, mert az bizony sokszor tönkrement, ellenben hiánycikk volt), és imádkozhattunk, hogy nem robban fel.

Aki élt a 80-as, 90-es években, az tudja, hogy majdnem minden konyhában olyan kávéfoltok voltak a falon, mint Wartburg várában, ahol Luther (a legenda szerint) a neki megjelenő ördöghöz vágta a tintáját.

Mert egyszer bizony minden kotyogós gondolt egy merészet, és önállósította magát. Van persze, aki most is arra esküszik. Kávézni legjobban presszókban (presszót) és a balatoni üdülők büféjében lehetett anno, és láss csodát, nem mindenhol volt egyforma a kávé íze.

Tegye föl a kezét, aki még emlékszik a hatalmas kávégépek karjaira, amelyeket a presszósnő lehúzott, majd szép lassan felengedett. És a gőz! Mit nem adnánk ma egy kis régi presszógépes gőzért. Észvesztő idők voltak, lássuk be.

Bécs és Olaszország

Aztán a 90-es évek elején szinte minden háztartásban megjelentek az első „komolyabb” kávéfőzők. Elektromosak voltak: a kávéadagolóba betömte az ember az immár gyárilag darált kávét, ráhúzta a kart (általában harmadszorra sikerült is eltalálni a menetet) vizet töltött a tartályba, és várt, hogy lefőjön a drága.

Ekkor már lehetett jobb kávékat is kapni a boltokban, de ha otthon nem is, a szabad nyugati utak során kintről nagyon sokan hoztak zsákszámra kávét, főként épp Bécsből (elfért a Gorenjében), és volt, aki jobbat, mint mondjuk az akkor Magyarországon is piacra dobott Eduscho. Igen, a kávézás volt „A” nyugat.

A kávé az európai jólét megfizethető szimbóluma és hazahozható darabkája lett. Akkor már nagyon sokan jártak Észak-Olaszországban is (de még mennyien, emlékszünk?) és mindenkinek volt felidézhető kávé-élménye.

„Én a legjobb kávét a veronai pályaudvaron ittam!” „Jesolóban az egyik étteremben olyan kávét adtak, hogy még ma is számban van az íze!” „Szinte minden velencei kioszkosnál isteni a kávé!” Amúgy tényleg: akinek sikerült rossz kávét innia Olaszországban, az valószínűleg a kempingben meleg csapvízzel elkevert 2in1 neszkávét ivott, amit itthon pakolt be magának.

Később megtanultuk, hogy a németek főként hosszú kávét isznak. Ekkor egyre többen vettek tea/kávéfőző gépet, hódított a papírfilter, persze kizárólag a kávéval azonos márkájú, egyre nagyobb lett a boltok polcain a kávéválaszték, főleg épp Németországból.

De a magyar a hosszú kávét is olyan mennyiségben főzte le, hogy sokaknál pocsékba ment a reggeli kávé fele. Ami nem volt épp a megtakarítás bölcsője: olcsó ugyanis továbbra sem lett a kávé.

Arabica és robusta

Aztán a gasztroforradalommal együtt elindult a kávéforradalom is. Az éttermeket elárasztották a főként olasz egyenkávék. Hiszen ki ne inna meg egy jó feketét egy immár „forradalomban született” családi vagy baráti vacsora után? Már nem csak egyféle presszót lehetett kérni, és egyre kevesebb helyen gondolták azt, hogy a capuccino vízzel felöntött presszókávé gépi tejszínhabbal és kakaó vagy/és fahéjszórással a tetején. Elkezdtek sorban nyílni a kávézók, ahol olyan tekintélyes kávélapok jelentek meg, hogy az egyszeri vendég azt sem tudta, fiú-e vagy lány.

Ma már tudjuk, mi a különbség az arabica és a robusta között. Tudjuk? Ha nem, kis gyorstalpaló. Bár az arabica sokféle lehet, íze jellemzően édes, puha, lágy, savtartalma pedig alacsonyabb, mint a robustáé. A kávébabok illata pörkölés előtt és utána is gyümölcsös, édes és illatos. Az arabica az, amelynek lágy pörkölésre van szüksége, hogy igazán finom legyen. A robusták íze erősebb, keserűbb, savasabb, durvább. Testes kávé: sötétebb pörkölést kíván, így kiváló eszpresszó készíthető belőle.

Itt egy térkép arról, mi hol terem. De ez még semmi. Mert minden kávéból rengeteg variáció készíthető el, és arabica ráadásul nagyon sokféle van. Ebben már simán elvész, aki nem barista (ezt a szót is most tanultuk meg, pár éve simán vallásnak gondoltuk volna) vagy nem iszik meg naponta 10-12 kávét a legjobb kávézókban. A legelterjedtebb verziókat alább mutatjuk. (Innen)

Kapszula és kapszula

Hogy az igazi kávé-mánia hozzánk is totálisan begyűrűzzön, azért ahhoz kellett a Nespresso is. Bár kapszulás kávé többféle van, a Nespresso majdnem (de tényleg csak majdnem) hozza a kávéházi színvonalat. Egy igazi barista most nyilván a haját tépi a fenti sorokat olvasva, de a kapszulás kávé lehet nagyon finom: nem véletlenül hódít.

Mivel a kávészemeket frissen őrlő, majd a kávét a kívánt módon el is készítő otthoni készülékek ára iszonyatosan borsos, nem csoda, hogy a kotyogós és a hosszú kávét főző gépek közé csodásan beékelte magát árban a Nespresso. Nem kell több százezerért gépet venni, de az 5-6 ezer forintos (sokszor tényleg pocsékba menő kávét főző) készülék helyett már akár 30-40 ezer forintért is kompakt kis gépet kapunk.

Igaz, a biznisz nem is feltétlenül a gépek, hanem a kapszulák eladása. (Ugyanúgy, ahogy a borotvánál: a készülék még olcsó, a penge meg drága.)

A Nespresso egyértelműen No1., egyre több üzletük is nyílik, bár sikerében kétségkívül nagy szerepe van a marketingnek és a jó pozícionálásnak. Másnak is van kapszulás kávégépe (Illy, Tchibo, Lavazza, sőt az Aldinak saját márkása is létezik), de a Nestlé okos volt: mert a Nespresso alá pozícionált egy másik márkát, a Dolce Gustót, amelyhez ráadásul szinte mindenütt kapható kapszula.

Kapszulákból amúgy hatalmas a választék. És már nem csak a Nespresso saját boltjaiban (ahol 10-es gyűjtőben vihetjük haza a kávét), de amióta a formaterv szabadalma lejárt, azóta más is gyárthat Nespresso gépekbe passzoló kapszulát. Érdemes körülnézni a Media Marktban vagy a Müllerben, de az Auchan vagy a Lidl, sőt, pár hete az Alid is kínál Nespresso gépbe való kapszulát, nem is rossz minőségű kávéval, alig több mint féláron. (Egy eredeti Nespresso-csík ára 1300 forint körül mozog, a saját márkás kapszulákért 7-800 forintot kérnek.) A Nespressónak épp ez a piaci hátránya: nem mindenhol lehet kapni, online pedig még ma is kevesebben vásárolnak, pláne kávét.

Más kérdés, hogy a kapszula erősen környezetszennyező, és bár a Nespresso visszagyűjti a használtakat, lássuk be, valószínűleg kevesen gyűjtik otthon külön a nedves, csöpögős vackokat.

Ha nem iszunk sok kávét, a kapszulás kávé pénztárcabarát is lehet, de mivel egyszerű és mókás elkészíteni (ráadásul annyira vonzóak a kicsikék), a legtöbben többet isznak, mint amennyit kellene. Pedig a kávé csak kis mennyiségben egészséges, mértéktelen fogyasztása rendes méreg is lehet.(Ráadásul egy időn túl hozzá is szokik a szervezetünk.)

Disclaimer: egészségbiztosítást napi 10 kávé mellett kimondottan érdemes kötni, de 10 kávé alatt is. Akár napi egy kávé áráért.