Hova és hova ne járassuk a gyereket?

Korrepetálás, különórák, szakkörök, edzések, drámafoglalkozások – mikor teszünk jót a gyerekkel: ha minél több ilyenre járatjuk vagy ha békén hagyjuk? Kicsit körbejártuk a témát.

Sok mindent el lehet mondani a mai magyar iskolarendszerről, de azt, hogy a gyerekek unatkoznának benne, azt aligha. A mindennapos testnevelés és az erkölcstan-hittan páros kötelezővé tétele óta olyannyira megnőtt a diákok óraszáma, hogy már általános iskolában is „normálisnak” számít a 7., sőt, akár a 8. óra is. Nem csoda, ha a gyerek utálja az iskolát. Van, ahol még a 0. óra is játszik – és mi meg csodálkozunk, hogy a gyerekeink nem nagyon szeretnek iskolába járni. Pedig legyünk őszinték, már mi sem nagyon szerettünk.

És ne tévedjünk: ez nem minden

A kölkök olyan mennyiségű házi feladatot kapnak, hogy simán ráhúzhatnak a napköziben vagy otthon még 2-3 órát, és akkor még nem biztos, hogy készültek is a tananyagból. Számoljunk csak! Hat-hét óra az iskolában, meg két-három óra még otthon, a kettő között egy ebédszünet, összesen 9-11 óra, amit a gyerek csak az iskolai kötelező teendőivel tölt – ismételjük: 9-11 óra!

Ma Magyarországon 8 órás munkanapok vannak, tehát kevesebbet kell dolgoznunk, mint amennyit a gyerekek tanulnak egy nap.

Durva?
Durva.
És nem igaz, hogy a tanórák egy része lazulás, mert ezt maximum a heti 1-1 órában megtartott osztályfőnöki és erkölcs/hittan óráról mondhatjuk el. De rajzórán, technikán vagy éneken már igenis koncentrálni kell.

Agyon vannak terhelve.

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a gyerekeknek hétvégén is legalább az egyik napot tanulással kell tölteniük, ha biztosan jó jegyeket akarnak szerezni. A gimnáziumokban sem jobb a helyzet, sőt, a magyar iskolarendszer valamiért úgy gondolja, hogy a nagyobb gyerekeket egyre jobban és jobban lehet és kell is terhelni.

 Miközben számtalan szakértő állítja, hogy a gyerekekbe kényszerített tudás nagy része meg sem marad, olyan, mintha nem is tanítottuk volna. És, hogy még tovább tetézzük, az általános iskola felső tagozatán tanultakat a gyerekek középiskolában újra megtanulják, elölről. A kizsigerelt és hullafáradt gyerekekre ráférne a kikapcsolódás és a kultúra is, igen ám, de mikor? Hétvégén tanulniuk is kell, hétköznap pedig 9 órakor már aludniuk illene, hogy másnak 6-kor vagy legeslegkésőbb 7-kor pihenten ébredjenek – függően attól, hogy milyen messze van az iskola. Pedig nem volna normális tizenéves gyerekeket esténként színházba, moziba, koncertre, ne adja isten meccsre vinni? Dehogynem! De akkor mikor bújnak ágyba? A poroszos rendszer pont ezekre ad legkevésbé lehetőséget.

Csak semmi kreativitás, magyarok vagyunk!

De ami ennél is nagyobb baj, hogy a gyerekekből a legkevésbé a kreativitást csalogatja elő a magyar oskola. Az a szülő, amelyik jól akarja nevelni a gyerekét, egyrészt igyekezzen cinkosa lenni: a fentiek alapján nem kell talán magyarázni, hogy a fáradt, kiégett gyerek igenis szülői támogatása és megértésre vágyik. Vekerdy Tamás gyerekpszichológus, aki egy cseppet sem híve a mostani (és immár évtizedek óta változatlan) rendszernek, úgy véli, a szülő igenis akkor jó szülő, ha egy határig összekacsint a gyerekkel, az iskolával szemben is, ha kell.

A szülő ne az iskolát védje meg, hanem a gyermekét!

Ez ugyanis a dolga. De nyilván csak addig a határig, ameddig ezzel nem okoz kárt – az gimnáziumi felvételi (akár 4., akár 6., akár 8. osztály után jön is) például igenis fontos, és még ha nem is a csupa ötös osztályzat a legfontosabb dolog az életben, az, hogy a gyerek jó iskolába, jó pedagógusokhoz kerüljön és több esélye legyen az életben, szintén fontos szempont. Sőt. Most legyünk okosak. De a gyereknek nem csak a sima iskolai elfoglaltsága van. Korrepetálás, különóra, kreatív foglalkozások, sport vagy tánc – ezeket mind-mind bele kell tudni zsúfolni a már amúgy is fullon lévő napirendbe. Kezdjük azzal, ami a legégetőbb: a korrepetálással.

Korrepetálás? Akkor minek az iskola?

Miért is van rá szükség?
Mert az iskolának nem sikerül az előírt óraszámban megtanítania és megértetnie azt, amit meg kellene.
Igen, itt se a gyerekre haragudjunk. Akár jobb képességű, akár nem, bizony nem kellene külön is foglalkozni vele – legalábbis nem ilyen irtózatos módon iparági szinten.

A magyar iskolarendszer legneuralgikusabb tantárgya jó ideje a matematika. Ez ugyanis olyan tárgy, amit csak igazán jó tanárok képesek a gyerekekkel megértetni és megszerettetni. Nem elég ugyanis leadni a könyvet – a matek nem tanulható ugyanúgy, mint mondjuk a történelem. Megkérdeztünk több, korrepetálást vállaló tanárt, és a vélemények teljesen egyértelműek: a matematikaoktatás válságban van.

Azon gyerekek jó részéről, akik úgy kezdenek el korrepetálásra járni, hogy utálják a matekot, hamar kiderül, hogy ha megértik és felfedezik a szépségét, szeretni is fogják, sőt. Nyilván vannak olyan gyerekek is, akik valóban nem értik a matekot, de a tapasztalatok szerint furcsa módon nem ez a jellemző.

Baj van matek-fronton.

Sajnos ez annak „köszönhető”, hogy egyre kevesebb az igazán jó matematika-tanár. Ha gyermeke nem szereti és/vagy nem érti a matekot, javasoljuk, hogy gyorsan keressenek egy jó magántanárt – nagyon sokan ezt csinálják, nem eredménytelenül. Kurrens piac: a legjobb korrepetitorok keményen be vannak fogva, úgy lehet időponthoz jutni, mint egy jó magánorvosnál.

Hogy mennyibe kerül?

Még a legolcsóbb tanár is 4-5 ezer forintot kér óránként, ami egy hónapban (csak heti egy alkalommal számolva) 20 ezer forint. De ennyit biztosan megér az az öröm, hogy nem kell hallgatniuk az utálom a matekot mondatokat és nem nekünk kell küzdeniük a gyerek egyenletivel vagy szöveges feladataival. Természetesen más tantárgynál is szükség lehet korrepetálásra, magyarnál, történelemnél vagy akár nyelveknél, de a matematikánál semmi nem kurrensebb, és nem is drágább.

Hogy ki lehet korrepetáló tanár? Bárki. Ezt csak a mi meglátásunk szabályozza: de nem kell feltétlenül gyakorló pedagógusnak lennie, sőt, lehet, hogy jobban járunk egy frissen végzett és lelkes egyetemistával. A tanárok amúgy is hasonlóan fáradtak, mint a gyerekeink. De ha már feltétlenül ragaszkodunk a tapasztalathoz: a nyugdíjas, vagy a nyugdíj közelében lévő tanárok remek felkészítők lehetnek és talán (anélkül, hogy bárkit megbántanánk ezzel) szakmailag erősebbek, mint fiatal kollégáik egy része.

Nem elég ennyi a gyereknek?

Szerintünk, szülők szerint nem. Ezért gondoljuk fontosnak, hogy járjon sportolni és legalább egy különórára is a gyermek. Már aki megengedheti magának.

A sportolás kimondottan költséges lehet. Mert hiába a napi testnevelés óra, ha ott valójában kellő infrastruktúra hiányában a folyosón rohangáltatják a gyermeket. A választott sporttól függően a tagdíj mellett a felszerelés és az esetleges versenyekre való utazás havi több tízezer forint is lehet. Jó, nem kell a gyereket teniszezni vinni, de a legegyszerűbb fociban is gyorsan növi ki a kölyök a cipőt és a ruhát. Nem olcsóbbak feltétlenül a lányosabb sportok és táncok sem, aerobikra vagy balettra szintén költeni kell. Mondhatjuk, hogy sokat lehet spórolni, ha a gyerek nem jár sportolni (ez még versikének is elmegy), de valójában nem használunk vele: a küzdeni tudás, az akaraterő olyan erények, amelyeket máshol nem igazán lehet elsajátítani, és bizony a gyereknek a levegőre és/vagy mozgásra is szüksége van. Edzésnapokon ne is próbálkozzunk esti programmal, a legtöbb gyermek 8 órakor garantáltan kidől. Pláne, ha úszni jár, ott ugyanis az edzések jó része korábban van, mint a 0. óra. És nem biztos, hogy (magyar úszósikerek ide vagy oda) a korán kelő gyerek tutira aranyat lel.

Nyilván vannak olyan gyermekek is, akik kevésbé ügyesek, így nem sok esélyük van sportolni, pláne nem csapatsportágban. Az ő szüleik jártak talán a legjobban, mert nem kell egyesületbe járniuk, de kisebb-nagyobb túrákat vagy focizásokat mindenképp iktassunk be a napirendjükbe, és utóbbit lehetőleg ne a FIFA17 formájában. Korrepetálás pipa, sport pipa, már csak valami különóra kellene a gyereknek, ami nem baj, ha kreatív foglalkozás.

Találjuk meg az igazit!

Bizony, a már sokat szidott magyar iskolarendszer pontosan ezt nem adja meg: nem hozza ki a gyerekből a kreativitást. Lehet ez különóra: zene, rajz vagy nyelv, de a legfontosabb, hogy a gyerek élvezze. Egy drámafoglalkozás vagy egy rajzóra, esetleg egy lovaglás lehet a hét fénypontja is, sőt, akkor választottunk jól, ha az, és a gyerek alig várja, hogy mehessen. Képzeljük csak magunkat az ő helyébe, rögtön megértjük, miért van szükség ilyen foglalkozásra is. Ha azonban a lurkó nem szeret mondjuk hegedülni vagy sakkozni, de mi csakazértis erőltetjük, nem biztos, hogy jót teszünk vele.

Nincs olyan gyerek ugyanis, akinek ne lenne kedvence: épp csak meg kell találni.

A legfontosabb, hogy legyünk türelmesek. Lehet, hogy két-három dolgot is passzolnunk kell, amíg rátalálunk az igazira, de érdemes keresgélni.

Ja, hogy ezek a különórák is sokba vannak? Persze, havi 10-12 ezer forint újabb kiadással számolhatunk, még akkor is, ha iskolán belüli foglalkozás és nem nekünk (vagy a nagyszülőnek) kell rohangálni hétköznap délutánonként. Ha pedig azt kérdezik, a három dolog (korrepetálás, sport, különóra) közül melyiket ne hagyjuk el, mi azt mondjuk, azt, amelyiket a gyerek a legjobban élvezi. Ez akár a matek-korrepetálás is lehet, bármilyen furcsa is. Mert a lényeg, hogy ő jól érezze magát a bőrében.

Bárki bármit mond, akkor lesz sikeres felnőtt is. Ha pedig sikeres felnőtt lesz, vélhetően anyagi gondjai sem lesznek, és legalább olyan jó befektetés a jól választott iskola vagy a jól választott különóra, mint a valódi pénzügyi befektetés.
De ezzel senkit sem akarunk lebeszélni az utóbbiról – sőt.