Álljunk meg egy szóra! Akkor ez most két különböző dolog? A válasz: igen, de ne legyen senkinek lelkiismeretfurdalása, ha
eddig szinonimaként használta vagy keverte ezeket a kifejezéseket, nem tudván, hogy valójában két külön dologról beszélünk.
Tény és való, hogy felületes szemlélőként és megfelelő tájékoztatás hiányában össze lehet keverni az egészségpénztári tagságot
és az egészségbiztosítást, hiszen a cafeteriaelemként is kérhető szolgáltatások hasonlót, csak épp másképp kínálnak.
De nincsen ezzel semmi baj, és mi azért vagyunk itt, hogy egy kicsit tisztába tegyük a dolgokat, és hogy a végén mindenki
belássa, érdemes alaposabban megismerni ezt a két lehetőséget.
A testhez álló megoldást választva ugyanis csak nyerhetsz, és ezt nemcsak a pénztárcád, hanem az egészséged is meghálálja
majd.
Válaszoljuk meg hát a legfontosabb kérdéseket, hogy felelős döntést hozhass, és elkerülhesd a százezrekbe vagy akár milliókba kerülő váratlan egészségügyi kiadásokat:
Összehasonlításra fel!
Kezdjük az „öreggel”, vagyis az 1990-es évektől működő egészségpénztári rendszerrel, amely az egészségmegőrzéssel (vagy sajnos
betegséggel) kapcsolatos kiadások fedezését igyekszik megkönnyíteni.
A hagyományos egészségpénztár egyik legnagyobb előnye, hogy sokoldalúan felhasználható, ráadásul az állam az egyénileg teljesített
befizetések 20 százalékának megfelelő adó-visszatérítést biztosít az éves befizetésekre. Ez a 20% adókedvezmény már kisebb kiadásoknál is megtakarítást jelenthet, nem beszélve egy olyan költséges
kezelésről, mint egy fogbeültetés vagy lézeres szemműtét.
Az állami támogatás felső határa évi 150 ezer forint, ebbe beleszámít az önkéntes nyugdíjpénztárhoz igénybe vett adójóváírás
is.
Érdemes tudnod, hogy ha az egészségszámládon két évre lekötöd a pénzed, vagy épp prevenciós szolgáltatást (például rákszűrést,
fogászati szűrést) veszel igénybe, akkor még további 10 százalék adó-visszatérítés is jár. Jó hír még, hogy a pénztárral szerződött
szolgáltatók többsége is biztosít kedvezményeket, így az államtól kapott plusz mellett a szemüveged vagy a lencséd árából
is kaphatsz még kedvezményeket a partneroptikákban.
A pénztár a számládra feltöltött összegből néhány százalék működési elvonással él (4-6 százalék), mely az egyéni számlád fenntartási
költségét fedezi. De ne feledd, így is jól jársz!
Mire használhatod a befizetett pénzt?
Az egészségpénztárak közül többen vezettek be önsegélyező szolgáltatásokat, melyeknek segítségével már gyermeked iskoláztatási
kiadásait is elszámolhatod, legyen az tankönyv, taneszköz, gyerekruházat, tandíj, kollégiumi elhelyezés díja. Szülés, örökbefogadás
esetén egyszeri kifizetést is igényelhetsz, valamint spórolhatsz a lakáshiteleden vagy az idősgondozás költségén.
Fontos tudni, hogy míg az egészségügyi kiadásaidról benyújtott számlát általában kifizetik pár napon belül, addig az önsegélyező
szolgáltatásokra benyújtott számláidat a pénztár 180 napos egyenleged terhére fizeti ki a törvényi előírás alapján.
Az egészségpénztári befizetést megtakarításként érdemes felfogni, amellyel felkészülhetsz az egészségügyi kiadásokra, de ne feledd, olyan egyedi szolgáltatásokat is igénybe vehetsz még,
amelyek egészséged megőrzését vagy a családi kiadások csökkentését teszik lehetővé.
Az egészségpénztár előnyei:
Plusz még egy kis érdekesség: a vásárlások legalább felét a gyógyszerekre elköltött súlyos forintok teszik ki, de rengeteget
költünk fogorvosra vagy magánorvosi ellátásra is.
Egészséged megőrzése a legfontosabb feladatod, hiszen tartozol ezzel a szeretteidnek. Az egészségpénztár és az egészségbiztosítás
ebben is segít.
Az egészség fontos nekünk, és jó érzés tudni, hogy van alattunk egy védőháló, aminek fenntartásához mi is aktívan hozzájárulunk.
Szerencsére Nyugat-Európához és az Egyesült Államokhoz hasonlóan ma már Magyarországon is elérhető a magánegészségügyi ellátásra
vonatkozó egészségbiztosítás, bár ez a szolgáltatás fiatalabb a pénztárihoz képest, és igazán csak néhány éve épült ki a ma
ismert rendszer.
Az egészségbiztosítás lényege, hogy a biztosított havonta fizeti a megállapított díjat a biztosítónak, a biztosító pedig szükséges
esetben megszervezi a kivizsgálást és kezeléseket. A helyszínről és az időpontról a biztosító előre (időben) értesíti a pácienst,
aki várakozás nélkül, kulturált környezetben veheti igénybe a kívánt szolgáltatást.
A kivizsgálások és kezelések tényleges költségét a biztosító téríti a szolgáltatónak, a páciens így mentesül az egyszeri nagyobb
kiadásoktól, hiszen neki csak a havidíjjal és annak befizetésével kell foglalkoznia. Az egészségbiztosítás ugyanakkor összegbiztosítás,
tehát a biztosító a költségek megfizetését a szerződésben meghatározott összegig vállalja.
A rendszer előnyei:
A magánegészségügy pedig felkészült a páciensek fogadására, hiszen nincs is olyan szakterület, ahol ne állna a rendelkezésedre
szolgáltató és szakember (legyen szó belgyógyászatról, bőrgyógyászatról, neurológiáról vagy szemészetről). És már nemcsak
a járóbeteg-szakellátásról beszélünk, hiszen egyes szolgáltatóknál a fekvőbeteg-ellátás is elérhető.
Az egészségbiztosításként befizetett pénz nem örökölhető, cserébe nyugodtan nevezhetjük ezt a szolgáltatást az egészségügy
gyorsító sávjának, ahol az ügymenetek (legyen szó kivizsgálásról vagy kezelésről) megállás nélkül pörögnek és várakozás nélkül
lezajlanak.
A különbség az, hogy az egészségpénztár saját névre szóló számlát vezet neked, az egészségbiztosítás pedig biztosítási alapon
működik. Fontos szempont az is, hogy amíg az egészségpénztár esetében vásárolhatsz az egészségkártyáddal, vagy épp pénzt gyűjthetsz
azon, addig az egészségbiztosításnál a biztosítási díj fejében kapsz ellátást.
A szolgáltatással lényegében azt a lehetőséget kaptad meg, hogy a kedvezményes adózású jövedelemkiegészítésedet speciális,
egészségedet javító vagy megóvó dolgokra költhesd. A szolgáltatónak közvetlenül te fizetsz, a fizetést pedig az egészségszámládon
keresztül bonyolítod.
Az egészségpénztáron keresztül nem csak a saját, hanem egész családod egészségügyi kiadásait elszámolhatod, legyen szó akár
a nagymama gyógyszeréről, szüleid szemüvegéről vagy épp gyermeked pelenkájáról.
De mi a helyzet az egészségbiztosítással? Ebben az esetben egy bizonyos díj megfizetése ellenében a biztosító garantálja a
szükséges magánegészségügyi ellátások megszervezését; annyit, amennyire szükséged van, és végül ő fog elszámolni a szolgáltató
felé. Előfordul, hogy ez az összeg több lesz, mint a havidíj, máskor kevesebb, de a havidíjad a szerződéses időszakban mindig
ugyanannyi marad. Az egészségbiztosítással tehát a biztonságot vásárlod meg, hogy történjék bármi, te megkapod a szükséges
segítséget.
A szolgáltatások sajátosságaiból fakad, hogy az egészségpénztári befizetés összege önkéntes alapú (vagyis annyit fizetsz be,
amennyit szeretnél), az egészségbiztosítók viszont különböző csomagokat állítanak össze, ahol a konkrétan megadott összegeket
kell befizetni.
Két fontos különbséget kell még megemlítenünk.
Az egyik az, hogy amennyiben a munkáltató vásárol egészségbiztosítást a dolgozókra, az adómentes, viszont az egészségpénztárba
történő munkáltatói befizetésnek 40,71 százalékos adója van.Magánszemélyként az utóbbi is ingyenes, de a biztosítás a cégek
szemszögéből sokkal népszerűbb amiatt, hogy azt nem terheli adó.
A másik az, hogy az egészségpénztári tagokat minden adóévben megilleti a fentebb már említett kedvezmény, az egészségbiztosítások
után viszont nem kapsz állami támogatást.
Az egészségbiztosítás legnagyobb előnye, hogy többé nem kell félned a drága magánpraxisoktól, hiszen az ellátás egyszeri díja
helyett a biztosítást fizeted.
Erre a kérdésre nincs jó vagy rossz válasz, hiszen neked a testhez álló megoldást kell megtalálnod. Még az is lehet, hogy
mindkettőre szükséged lehet!
Az egészségpénztár abban az esetben jelenthet segítséget, ha neked vagy családodnak rendszeres egészségügyi kiadásai vannak,
legyen az gyógyszer, fogorvosi költség, évenkénti szűrés (például nőgyógyászati vagy bőrgyógyászati), de elszámolhatod a szüleid
szemüvegét vagy gyermeked pelenkáját és tápszerét is.
Az egészségbiztosítás egyik legnagyobb előnye, hogy az gyakran tartalmazza az éves szűrővizsgálatokat, ami azért is fontos,
mert az ezzel kapcsolatos hazai egészségügyi mutatók nem valami rózsásak. Az egészségbiztosítás pontosan azért kiváló prevenciós
eszköz, mert a szűrések és a gyorsabb diagnosztika által a betegségek korán felfedezhetők (és a kezelések is időben elkezdhetők).
Sok munkáltató éppen ezért választja azt a megoldást, hogy egy biztosítótársasággal csoportos egészségbiztosítást köt munkavállalóik
számára, akik így megkapják a magánorvosi központok által nyújtott kényelmet és hatékonyságot. Az egészségbiztosítás adómentes,
a nagyobb kockázatközösség miatt pedig kedvezőbb a díj, mintha egyénenként fizetnék magukra a munkavállalók.
Csoportos egészségbiztosítási csomagokhoz egészségpénztáron keresztül is csatlakozhatsz, így pár száz forintos havidíjért akár háromfajta egészségbiztosítási szolgáltatást is igénybe vehetsz:
Ki kell emelni, hogy a két megoldás remekül kiegészíti egymást, és az a legjobb, ha te mindkettővel rendelkezel. Az egészségbiztosítás
ugyanis a biztosítási feltételeknek megfelelően fizeti az ellátási költségeket, az egészségpénztáron keresztül pedig spórolhatsz
azokon a dolgokon, amiket a biztosítás nem fedez.
Leginkább két okból.
Egyrészt azért, mert a dolgozók 80 százalékát nem a fizetésemelés motiválja, és sokkal fontosabb szerepet kapnak a béren kívüli juttatások, így például az egészségbiztosítás vagy a fizetett szabadság.
A cégek többsége ezt felismerte, és igyekszik ezért vonzó munkakörülményeket biztosítani az alkalmazottaknak.
Másrészt a KSH adatai világosan megmutatják, hogy egyre nagyobb a táppénz-kiadás, vagyis egyre többet nyomjuk az ágyat. Ez az összeg
Ha ez nem volna elég, a táppénzes napok száma 20,1 millióról 25,3 millióra nőtt. Tegyük hozzá, hogy a táppénzre jogosultak
száma is emelkedett, hiszen amíg 2012-ben még 3,77 millió főről beszéltünk, addig ez 2016-ban már bő 4 millió volt.
Érdemes kiemelni azt is, hogy egy felmérés szerint az emberek 61,5 százaléka nem tudna hirtelen nagy összeget fizetni azért,
hogy egy-egy várólistán gyorsan sorra kerüljön. Pedig a többség szeretne, ha várakozás helyett időben segítséget kapnak.
Egészségünk és pénztárcánk védelme érdekében tehát megéri valamelyik szolgáltatást választani, de hogy melyiket, azt alaposan
végig kell gondolnod.
Betegen gyakran érezzük magunkat kiszolgáltatottnak és tehetetlennek. Sokszor órákig kell sorba állnunk vagy heteket várunk egy vizsgálatra. Egészségbiztosítással rövid időn belül elérhetővé válnak a szükséges vizsgálatok, és így kizárólag a gyógyulásra koncentrálhatsz.
Köszönjük, az adatokat sikeresen továbbítottuk, és azon dolgozunk, hogy mielőbb visszahívhassunk!
Nem sikerült az adatok elküldése. Kérlek, próbálkozz újra!