Union Biztosító Zrt. | Vienna Insurance GroupUnion Biztosító Zrt. | Vienna Insurance GroupAkadálymentes nézetMenü
Az 5 legjobb egészségügyi app

Digitális fittség: Az 5 legjobb egészségügyi app

/blog-cikkek2018. október 5.blog egészség

Vallják, hogy az egészség fontosságára csak akkor jövünk rá, ha az megrendül, és amíg nem történik (valami kisebb-nagyobb) baj, addig természetesnek vesszük azt. Szakértők szerint a magyarok amúgy sem fogékonyak a megelőzésre, pedig a digitális forradalomnak köszönhetően egyre jobb segítséget kaphatnának ehhez.

Tudtad, hogy a prevenciónak három fajtája van?

A primer prevenció az általános megelőzés, vagyis amikor mindent megteszel, hogy egy adott betegség ne alakuljon ki. A szekunder prevenció ezzel szembenegy adott egészségügyi probléma korai stádiumban való felismerésére törekszik, és persze ott van a tercier prevenció, amikor egy már meglévő, diagnosztizált betegség szövődményeinek kialakulását próbálják megelőzni.

És amíg régen a háziorvosnál kiragasztott plakátok vagy csinos kis brosúrák figyelmeztettek leginkább a tennivalókra, úgy ma már egyre nagyobb az igény arra, hogy a megelőzés és a támogatás átköltözzön a digitális eszközökre. Egészen pontosan a mindig magadnál hordott mobiltelefonra.

Mostani cikkünk 5 egészségügyi applikációt szedett össze és mutatja be neked, és ezekkel tényleg a kezedbe veheted végre az egészségedet.

Mobil apps rulez

A számok nem hazudnak, és a statok egyértelműek: egyre több magyarnak van mobiltelefonja és előfizetése, és manapság cirka 8 millió honfitársunk rohangál egy-egy miniszámítógéppel a zsebében. 2017-ben ugyan nem nőtt tovább a mobilpiac (nem is volt szinte hova), viszont ötből négyen már így is rendszeresen a világhálón lógnak.

Nemcsak a saját tapasztalat mondatja azt velünk, hogy életünk egyre több aspektusát csempésszük át az okostelefonokba: a naptárunk, a chatszobánk, a fényképezőgépünk vagy a könyvolvasónk már a mobilokban van, és az appok irányítják az életünket. Ők keltenek fel, ők segítenek a kommunikációban, ők irányítják utunkat, és ők próbálnak megvédeni is.

Egy 2017-es felmérés szerint az okostelefont használók

és bár a népszerűségi lista élén a közösségimédiás alkalmazások állnak (leginkább a Facebook és az Instagram), de azért többiek sem szomorkodhatnak. 2017-ben 197 milliárd alkalmazásletöltés történt az online áruházakból, és a felhasználók átlagosan 2,3 órát töltöttek a készülékeiken lógva. De hogyan segíti ez a szép új világ egészségünk megőrzését?

Mobilappokkal az egészségértLegyél az egészséged kapcsán is céltudatos, és próbáld ki a precíz, sokat segítő appokat. A mobil nemcsak a vásárláskor menő!www.123rf.hu

Kezdjük a legfontosabbal: mit kell tenni az egészségért?

A jövő biztosításairól szóló korábbi cikkünkben mi is elmondtuk, hogy a mobiltechnológia fejlődésével az egészségbiztosítást kínáló szolgáltatók hamarosan azelőtt értesíthetik majd az ügyfeleiket egy-egy problémáról, mielőtt azok észrevennék magukon a különböző tüneteket.

Ez is jól mutatja, hogy a mobilappok többsége egyelőre még csak adatot gyűjt és tárol, de a kapott információk rendszerbe terelése továbbra is az emberek, a felhasználók feladata. Egy alkalmazás meg tudja állapítani, hogy a testtömegindexed (BMI) normál-e vagy sem, sőt, a mért pulzust is belövi az előre betáplált paraméterek közé, de ez még nem jelenti azt, hogy a kapott elemzés személyre szabott és korrekt.

Gondolj csak az előbb említett BMI-re, ami bár elfogadottnak számít, az önmagában nem lehet hiteles mérési módszer: izmosabb embereknek sokszor magasabb a testtömegindexük, és előfordul, hogy bár a normál testsúlyú felhasználók a kapott érték szerint jó passzban vannak, de szervezetükben sok a zsír és kevés az izom. Ennek pontos megállapítására ma már egy sor okosmérleg kapható a boltokban, és ezek pontosan mérik a testzsírszázalékot, a vízháztartást és az izomtömeget.

Két konklúziót érdemes levonni tehát:

Hogy mik ezek? Lássuk csak:

Ha ezekre odafigyelsz, akkor nem kell félni azoktól az eredményektől, amelyeket egy egészségügyi app mutat majd neked.

Beépített okosságok: Android és iOS

Mielőtt rágyógyulnánk a Google Play-re vagy AppStore-ra, érdemes kipróbálni a két legnépszerűbb platform beépített alkalmazását, ezeket ugyanis automatikusan a telefonhoz (rendszerhez) kapjuk. Legnagyobb előnyük az ingyenes alkalmazások többségéhez képest az, hogy egy jól integrált rendszert kínálnak a felhasználóknak.

A Samsung készülékeihez például precíz és jól használható integrált appot adnak a fejlesztők, ez az úgynevezett Health: manuálisan megadható a testsúly, a kalóriabevitel, a napi folyadékfogyasztás; mérhető a pulzus, az oxigéntelítettség és a stresszszint; valamint egy kis támogatással követhető az aktív idő és a pihenés (a készülék monitorozza a sétát és a futást, az ébresztőórával pedig az alvás mennyiség is követhető).

Az iPhone-okon megtalálható Egészség alkalmazás ugyanilyen hasznos, ráadásul az app az Apple Watch-ról is összegyűjti a releváns infókat, így egy helyen lehet látni az összesítéseket. Az app méréseket végez és egy felületen belül tárolja a legfontosabb dolgokat, vagyis – a samsungos riválishoz hasonlóan – nem kell külön-külön alkalmazásokkal bajlódni.

Az integrált appok egyik nagy hátránya persze épp az, hogy a nagy egész miatt a különböző szegmensekre nem mindig jut elég figyelem. A most következő 5 app mindkét nagy platformon (Androidon és iOS-en is) elérhető, és azok az egészséges életmód egy-egy részterületére fókuszálnak.

1. Mozogj az egészségedért: 30 Day Fitness Challenge

Alapvetés: nem mindenkinek van elég ideje arra, hogy fitnesztermekbe járkáljon, és nem mindenki tud naponta futni vagy úszni járni (zöldövezetbe vagy jól felszerelt uszodába).

A mozgásra viszont nem lehet jellemző a sznobizmus, és még egy otthoni ugrálás is jobb a semminél, hiszen az még így is felturbózza az anyagcserét (és segít egészségesebbé válni, valamint fogyni).

A 30 napos fitneszkihívás 1 hónapnyi edzéstervet ad; eddig tízmilliónál is többen töltötték le, és az app nemcsak a részterületekre kínál mozgástervet, hanem teljes testedzést is le tud vezényelni. Van könnyű, közepes és nehéz edzésterv, és nem kell kibírhatatlan edzőtermi szenvedésre gondolni.

Csak szépen, lassan: a cél az, hogy a rendszeres mozgással közelebb kerülj az egészséges élethez.

2. A közösségi mozgás: Strava

A Facebook és az Instagram által is támogatott Stravát azok fogják szeretni, akik nemcsak a mozogni szeretnének egy jót, hanem azt világgá is akarják kürtölni. A közösségi hálózat rögzíti a bicajozás, az úszás és a futás adatait, majd meg is osztja azokat a partnerfelületeken. Tárolja az átlagsebességet, a megtett távot és az útvonalat is, valamint kompatibilis az Apple Watch-csal.

Tudjuk, kérkedőnek hangzik a használata, de mi inkább a jó oldalát nézzük: ha csak plusz egy embert ösztönöz arra, hogy ő is kikeljen a besüppedt foteljéből, akkor már megérte a fejlesztés. Gyanítjuk, hogy ennél azért jobbak az eredmények a valóságban.

A Strava elemez is, emellett lájkolhatjuk mások eredményeit és hozzászólhatunk a bejegyzésekhez, sőt, a különböző szegmenseknek ranglistája is van, így a békés versenyzésre is lehetőség van.

3. Iszol eleget? Daily Water

A folyadékfogyasztás neuralgikus pont, amihez sokan még mindig önkéntes alapon állnak hozzá, és nem úgy, mint kötelezően betartandó feladathoz. Van, aki 0,5-1 liter folyadékkal próbálja átevickélni a napját, mondván „nem bír többet meginni”, vagy hogy akkor „folyton pisilnie kell”.

Tessék felírni a jegyzetfüzetbe, kétszer aláhúzni és pirossal kiemelni: ha nem iszol elég folyadékot, akkor az élettani folyamatok nem mennek megfelelően végbe (ergo sem fogyni nem fogsz, sem egészséges nem leszel, sőt, betegségek sora támadhat meg). Víz nélkül a szervezet ugyanis képtelen megfelelően méregteleníteni magát.

Az elvárt minimum: a testsúlyod 4 százaléka… naponta! Egyenletesen elosztva, munkaidőben is, és nyáron (nagy melegben), valamint testmozgást követően ez a szám még emelkedik is. Ráadásul nem kólából, tonikból, gyümölcsléből, fröccsből vagy sörből. A víz, illetve a házilag elkészített tea számít leginkább (na, meg talán a húsleves, de abból se a leveskockás változat).

A Daily Water (magyarul Víz Drink Emlékeztető, nem vicc!) abban segít, hogy a minden nap dehidratált legyél, és hogy jól érezd magad végre a bőrödben. A több mint tízmilliós letöltésszámmal büszkélkedő appban megadhatod a vízfogyasztási célodat, majd minden egyes pohár elfogyasztását rögzítheted, hogy a nap végén lásd, elérted-e a kívánt célt.

A jövőd alapja a jó egészségEleget sportolsz? Sok folyadékot iszol? Megfelelő a pulzusod? Egy jó appal választ kaphatsz a fontos kérdésekre az egészségeddel kapcsolatban.www.123rf.hu

4. Aludni, mint a tej: Sleep Cycle

Az egészséges életmód alapja a megfelelő alvásmennyiség és -minőség elérése, és ez megint egy olyan részterület, ahol nem lehet kompromisszumokat kötni. Elégséges alvás nélkül csökken a fizikai és mentális teljesítmény, vagyis nem tudod megfelelően ellátni a napi feladataidat.

A Sleep Cycle app abban nyújt segítséget, hogy megtudd, jól alszol-e és elegendő-e az a mennyiség, amit a pihenésre fordítottál. Az alvásmenedzser információt raktároz el és analizál (látványos kis diagramok segítségével), úgyhogy ideális társ a szemhunyásnyi pillanatokhoz.

5. A Fitpuli

Különösen közel áll a szívünkhöz a magyar fejlesztésű Fitpuli, amit orvosok és IT-szakemberek hoztak létre, és amit a biztosítói piacon az Union azon vállalati ügyfelei használhatnak, akik egészségbiztosítást kötnek cégünknél munkavállalóik részére. Az alkalmazás az androidos és iOS-rendszereknél is tapasztalható komplex monitoring megoldást nyújtja.

A Fitpuli egyik legnagyobb előnye az, hogy az összes okoskarkötővel és okosórával kompatibilis, és hogy azonnal képes begyűjteni az életmódra jellemző adatokat. Emellett elemzést biztosít és visszajelzést ad, valamint egyéni megoldásokat is javasol.

A könnyen kezelhető alkalmazásban beállíthatók a legfontosabb célkitűzések, és az app képes arra, hogy egy napon belül elkülönítse a munkával, pihenéssel vagy egyéb szabadidős aktivitással töltött perceket. Méri a mozgást, az alvást, a hangulatot és a testsúlyt, kezeli az adatokat, az orvosi modul pedig nyomon követi a krónikus állapotok paramétereit (így például a vérnyomást, a pulzust és a vércukorszintet). Hogy miért fontos ez? Azért, mert a folyamatos mérés sokkal jobb eredményekkel szolgál, mint a rendszertelen időközönként történő ellenőrzés.

Az Union partnerei a Fipuli rendszerével havi szintű visszajelzést kapnak munkavállalóik egészségügyi állapotáról. A megfelelő monitoring ugyanis nemcsak a felhasználók érdekeit segíti, hiszen az életmód nagyban befolyásolja a munkahelyi teljesítményt és a szubjektív elégedettségérzést.

Megtetszett valamelyik alkalmazás a fentiek közül?

Akkor ne habozz, és használd bátran őket, de azért ne feledd: az egészséges életmód nem az app letöltésével, sőt, még csak nem is annak használatával kezdődik, hanem akkor, amikor azt megfelelő tartalommal és motivációval töltöd meg. Pihenj eleget, relaxálj, egyél egészségesen, igyál sok folyadékot, és persze gondoskodj a megfelelő mozgásról.

Az egészség ugyanis a legnagyobb ajándék, amit adhatsz a szeretteidnek.

blogEz is érdekelni fog

/static/assets/xml/label-blog.xml3no10489110