Union Biztosító Zrt. | Vienna Insurance GroupUnion Biztosító Zrt. | Vienna Insurance GroupAkadálymentes nézetMenü
ERSTE Lojalitás Pro Nyugdíjprogram

Boldog nyugdíjas évekAnyagi biztonság, mint tőlünk nyugatabbraERSTE Lojalitás Pro Nyugdíjprogram

#biztosításélet&nyugdíjerste

Rólad ki gondoskodik majd?

Vannak, akik szerint nyugdíjas korukban kiadásaik lényegesen csökkennek majd. Ez sem igaz feltétlenül (ételre, rezsire és egyre több gyógyszerre költeni kell), de ki vágyik a „szegény” nyugdíjas életre, ami inkább kínlódás, mint jól megérdemelt pihenés. A magyar társadalom ráadásul tényleg vészesen öregszik, így valóban nem költői a kérdés, hogy miből élünk majd nyugdíjas korunkban. A válasz pedig nem lehet az, hogy „ó, én akkor is dolgozom majd” vagy hogy „majdcsak lesz valahogy”. Mert időskorunkban már semmit sem fogunk tudni visszacsinálni. Most kell lépni.

A biztosítás egyben egy hosszú távú befektetés is nyugdíjas napjaira

Az ERSTE Lojalitás Pro Nyugdíjprogram lényegében egy megtakarítás is, melyet folyamatosan gyarapíthatsz nyugdíjba vonulásodig. Rendszeres befizetéseid mellett egy-egy rendkívüli, nagyobb összeggel is kiegészítheted szerződésed.

20% adójóváírás minden évben

Befizetéseid után évente 20%, de maximum 130 000 forint adójóváírást vehetsz igénybe. Ezzel ösztönöz az állam is arra, hogy az állami nyugdíj mellett kezdj el félretenni nyugdíjas éveidre. Amennyiben már rendelkezel nyugdíjpénztári vagy nyugdíj-előtakarékossági számlával, az adójóváírás mértéke együttesen 280 000 Ft-ban maximalizálható évente!

Fix bónusszal jutalmazzuk hűségét

Fix bónuszunkkal akár az éves díj 200%-ának megfelelő összeggel is kiegészíthetjük megtakarításodat (A kiegészítés alapjául az eltelt biztosítási évek alatt befizetett legalacsonyabb éves díjat vesszük alapul.)

A legjobb: eszközalapokban

A megtakarítást eszközalapjainkban helyezzük el. Számtalan eszközalap közül választhatsz, melyekből összeállíthatod saját portfóliód, de az összetételt bármikor meg is változtathatod. Természetesen lehetőséged van arra is, hogy a szakértőink által előre összeállított portfólióik közül válassz.

Teljes körű védelem

Az ERSTE Lojalitás Pro Nyugdíjprogrammal nyugdíja mellett biztonságodról is gondoskodhatsz. A balesetre és betegségre szóló választható kiegészítő biztosításokkal felkészülhetsz olyan nem várt eseményekre, mint a kritikus betegség, műtét vagy közlekedési baleset.

EszközalapokNézd meg, a választható eszközalapokat!

Hogyan lehet ERSTE Lojalitás Pro Nyugdíjprogramja?ERSTE Lojalitás Pro nyugdíjbiztosításunkat az ERSTE Bank fiókjaiban köthetik meg az ERSTE Bank ügyfelei.

ERSTE Bank

Fontos részletek

Milyen termék az ERSTE Lojalitás Pro Nyugdíjprogram?

Az ERSTE Lojalitás Pro Nyugdíjprogram egy befektetési egységekhez kötött elérésre és halálesetre szóló életbiztosítás. Mindez azt jelenti, hogy a megtakarítást eszközalapjainkban befektetési egységekbe fektetjük, és közben biztosítási védelmet is adunk.

Miből áll össze a befektetés?

  • Rendszeres befizetéseid
    (és eseti befizetéseid)
  • Hozam
    melyet a befizetett összegek után kapsz az általad választott eszközalapok teljesítménye szerint
  • 20% adójóváírás
    évente az adott évi befizetéseid alapján
  • bónuszjóváírás
    a 10. évben az éves befizetéseid közül a legalacsonyabb összeg 100%-ával, a 15. és a 20. évben az összeg 50-50%-ával növeljük a megtakarítást

Milyen esetekben fizet biztosításod?

  • Halálesetkor
    Az adott időpontban érvényes aktuális garantált haláleseti biztosítási összeg és az aktuális tőkeérték közül a magasabb összeg kerül kifizetésre. Emellett az összes (rendkívüli díjból, adójóváírásból, fix bónuszokból képzett) alszerződés aktuális tőkeértéke, illetve a balesetből eredő halál esetén a baleseti haláleseti biztosítási összeg.
  • Nyugdíjba vonuláskor
    10 éven belül: járadék (nem csökkenő összegű) 
    10 éven túl: tőkeérték egyösszegű kifizetése, mely után a biztosítás megszűnik
  • Nyugdíjkorhatár elérésekor
    10 éven belül: járadék (nem csökkenő összegű)
    10 éven túl: tőkeérték egyösszegű kifizetése, mely után a biztosítás megszűnik
  • Legalább 40% maradandó egészségkárosodás esetén
    10 éven belül: járadék vagy egyösszegű szolgáltatás
    10 éven túl:  egyösszegű szolgáltatás, mely esetében a maradandó egészségkárosodáshoz tartozó biztosítási összeget nyújtja a biztosító megnövelve a tőkeértékkel. Ebben az esetben a biztosítás megszűnik.

Milyen kiegészítő biztosítási védelmet választhatsz?

Változatos kiegészítő szolgáltatásokA szakértőink által összeállított csomagok az egyes életkori sávokra jellemző kockázatokat fedik le, illetve amennyiben igény van rá, a kiegészítő csomagok automatikusan változnak az életkor előrehaladtával.

Önmaga szeretné összeállítani a kiegészítő védelmét? Erre is lehetősége van.

  • Kritikus betegségekre szóló kiegészítő biztosítás (8 nagy betegség)
  • Baleseti halálra illetve közlekedési baleseti halálra (200%) szóló kiegészítő biztosítás
  • Baleseti rokantságra szóló kiegészítő biztosítás (21%-tól)
  • Bármely okból eredő műtéti térítésre szóló kiegészítő biztosítás
  • Bármely okból eredő kórházi napi térítésre szóló kiegészítő biztosítás
  • Baleseti eredetű kórházi napi térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (5. naptól)
  • Baleseti eredetű csonttörésre, csontrepedésre szóló kiegészítő biztosítás
  • Baleseti eredetű műtéti térítést nyújtó kiegészítő biztosítás

Te magad szeretnéd összeállítani a kiegészítő védelmet? Erre is lehetőséged van!

  • Kritikus betegségekre szóló kiegészítő biztosítás (8 nagy betegség)
  • Baleseti halálra illetve közlekedési baleseti halálra (200%) szóló kiegészítő biztosítás
  • Baleseti rokkantságra szóló kiegészítő biztosítás (21%-tól)
  • Bármely okból eredő műtéti térítésre szóló kiegészítő biztosítás
  • Bármely okból eredő kórházi napi térítésre szóló kiegészítő biztosítás
  • Baleseti eredetű kórházi napi térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (5. naptól)
  • Baleseti eredetű csonttörésre, csontrepedésre szóló kiegészítő biztosítás
  • Baleseti eredetű műtéti térítést nyújtó kiegészítő biztosítás

Ki lehet biztosított?

Szerződővel megegyező természetes személy, aki a biztosítási ajánlat aláírásakor saját jogú nyugellátásban – azaz öregségi nyugdíjban és külön jogszabály alapján járó rehabilitációs járadékban – nem részesül. A biztosított belépési életkora a szerződés technikai kezdetekor minimum 18 év, de nem haladhatja meg az 55 életévet.

Hol intézhetem a biztosítással kapcsolatos ügyeimet?

A biztosításkötést követően a szerződéses dokumentumokat és a minden további dokumentumot biztosítónk küldi meg. Ügyet ügyfeleink az ERSTE Bank fiókjaiban vagy biztosítónk ügyfélszolgálati elérhetőségein is intézhetnek.

Milyen eszközalapok közül választhat?

Előre összeállított eszközalap válogatások

Eszközalapjaink közül szabadon választhat, de segítségképp befektetési szakembereink 3 előre összeállított befektetési portfóliót is létrehoztak, melyek összetétele a biztosítási tartamból hátralévő évek számától függ.

Ki kötheti meg az ERSTE Lojalitás Pro Nyugdíjprogram szerződést?

A szerződő és biztosított személye nem térhet el. Szerződő csak Magyarország területén állandó lakcímmel rendelkező természetes személy lehet.

A biztosítás minimális díja: 7 ezer forint havonta

Hogyan fizetheted be biztosításod díját?

Az ERSTE Lojalitás Pro Nyugdíjprogram díját rendszeresen fizetheted. Választhatsz havi, negyedéves, féléves vagy éves fizetést. Díjad csoportos beszedési megbízással vagy átutalással rendezheted.

Dokumentumok

/static/assets/xml/label-document.xmllojalitaspronyugdij+feltételekyes
/static/assets/xml/label-document.xmle57yes
/static/assets/xml/label-document.xmle58yes

Kiemelt információkat tartalmazó dokumentumok

/static/assets/xml/label-document.xmllojalitaspronyugdij+kidyes

Befektetési politika

/static/assets/xml/label-document.xmle61yes

Ügyintézés

/static/assets/xml/label-support.xml

BiztosításainkNézd meg, miben tudunk még segíteni!

/static/assets/xml/label-page.xml3noVilágjáróUtasUnionPezsgőS.O.SExtra

blogEz is érdekelni fog

/static/assets/xml/label-blog.xml3nonyugdíj